Anna Coleman Ladd szobrászművész, protézistervező (1878–1939)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Coleman Ladd szobrászművész, protézistervező (1878–1939)

április 02, 2023 - 22:40
Olyan katonákon segített, akiknek sebesülés következtében eltorzult az arcuk.

Anna Coleman Ladd egy katonával 1918-ban

Anna Coleman Watts a pennsylvaniai Bryn Mawrban született. Párizsban és Rómában tanult szobrászatot. Feleségül ment Dr. Maynard Laddhez, akivel Bostonba költözött, és két lányuk született. Triton Babies című művét az 1915-ös San Franciscó-i Panama-Pacific kiállításon mutatták be. (Ma a bostoni közparkban található szökőkút szobra.) További mitológiai karaktereket ábrázoló műveket is készített. A szobrászat mellett festett, valamint regényeket és színdarabokat is írt.

A háború alatt értesült a londoni Francis Derwent Wood munkásságáról, aki élethű maszkokat fejlesztett ki az sebesülés következtében eltorzult arcú katonák megsegítésére. A nő felvette vele a kapcsolatot, és együtt fejlesztették tovább a maszktechnikát.

Férje után ment Franciaországba, akit az Amerikai Vöröskereszt Gyermekirodájának igazgatójává neveztek ki Toulban. Ott Anna speciális műtermet alakított ki, és maszkokat készített a sebesültek számára. Az arcprotéziseket vékony rézből készítette, melyet a páciens bőrével megegyező színű zománcfestékkel festett le. A szempillák, a szemöldök és a bajusz elkészítéséhez valódi hajat használt. A protézist zsinórokkal vagy szemüvegen keresztül rögzítették az arcra. Számos katonán segített, akik addig a sérülésektől elcsúfított arcukkal nem mertek a családjukhoz hazamenni, és akár öngyilkosságot fontolgattak.

A francia kormány 1932-ben a Becsületlégió lovagjává avatta. Anna Coleman Ladd 1936-ban férjével Kaliforniába vonult vissza, ahol 1939-ben meghalt.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ambrosia Tønnesen norvég szobrász (1859–1948)

január 27, 2017 - 23:55

Az első norvég női szobrász karizmatikus egyéniség volt, tehetséges, öntörvényű, sikeres. Ålesundban született, a Borgerlige Pigeskole elvégzése után Bergenben volt tanítónő. A neves szobrász, Stephan Sinding tehetségesnek találta és tanítványának fogadta. Első kiállítása is Bergenben volt. 1885-ben Berlinben, 1887-ben Párizsban tanult, ahol végül tobb, mint húsz évet töltött, a helyi művészvilág befogadta. Dolgozott bronzzal és márvánnyal, készített mellszobrokat és hatalmas méretű alkotásokat. 1910-ben tért haza és Mindeben telepedett le, ahol haláláig több, mint 70 szobrot készített.

Louise Bourgeois szobrász (1911–2010)

december 20, 2016 - 00:08
Louise Bourgeois

Párizsban született és folytatta művészeti tanulmányait, majd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, az Art Students League-en (New York) folytatta tanulmányait. Kezdetben festett, a negyvenes években érdeklődése a szobrászat felé fordult. Korai szobrai absztrakt és szerves formák voltak, gyakran fafaragás. A Femme Maison (1946-7) c. sorozatban a nők fejét házakkal helyettesíti, ezzel kritizálva a hagyományos női szerepeket. A hatvanas években már bronzzal, kővel és gumival is dolgozott, munkái egyre monumentálisabbak lettek.

Madame Tussaud (1761–1850)

október 30, 2014 - 18:34
Marie Grosholz Franciaországban, Strasbourgban született 1761. december elsején. Apja meghalt a hétéves háborúban, anyja egyik rokonuk, Philippe Curtius orvos házvezetőnője volt. Az orvos kedvtelésből anatómiailag pontos viaszfigurákat készített, amelyek felkeltették Conti herceg érdeklődését. Párizsba költöztek, ahol Curtius, orvosi munkáját feladva, kizárólag a viaszfigurákkal foglalkozott.