5000 méterrel a föld felett: az első német női léghajós

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

5000 méterrel a föld felett: az első német női léghajós

március 31, 2017 - 22:29
Az első hivatásos női léghajós.

Az 1788-ban született Wilhelmine Reichard első alkalommal férjével szállt fel, aki a német léghajózás pionírjai közé tartozott. Első önálló útja 1811. április 16-án volt, Berlinből indulva kb. 5000 méter magasba emelkedett és 33,5 km megtétele után Genshagenben ért földet. Ugyanabban az évben harmadik útja során átsodródott Svájcba és lezuhant, a balesetet csodával határos módon túlélte. Öt év szünet után – közben négy gyereket szült – Wilhelmine újra felszállt. A férje által tervezett és épített léghajóval eljutott többek közöttt Brüsszelbe, Bécsbe, Prágába, Drezdába, Hamburgba, Münchenbe. Wilhelmine volt az első hivatásos női léghajós, ugyanis az ügyes propagandával meghirdetett felszállások komoly bevételt is jelentettek nekik,amit egy vegyi gyár építésére fordították. A gyár beindulása után annak irányításával voltak elfoglalva. Wilhelmina utolsó repülése 1835-ben volt, a müncheni sörfesztiválra. Férje 1844-ben bekövetkezettt halála után egyedül vezette a gyárat. 1848-ban halt meg. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Első nőként a La Manche felett: Harriet Quimby pilóta

május 11, 2016 - 13:31

San Franciscoban a Dramatic Review, a  San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak. 1911-ben a Moisant School of Aviation-ban tanult repülni, sikeres vizsga után augusztus elsején az Aero Club of America-tól megkapta pilótaengedélyét. A Moisant International Aviators csapat tagjaként a repülést bemutató és népszerüsítő rendezvényeken vett részt. 1912. április 16-án hajtotta végre repüléstörténeti szenzációját a La Manche csatorna átrepülésével.

A vasgyáros: Rebecca Webb Lukens (1794–1854)

november 12, 2011 - 17:27
Rebecca Webb Lukens

Martha és Isaac Pennock lánya, Rebecca 1794. január 6-án született. Isaac komoly földbirtok örököse volt, de felismerte, hogy a független Egyesült Államok már nem lesz arra kényszerítve, hogy a tengerentúlról vásároljon, hanem megalapozhatja saját iparát, ezért létrehozta a Federal Slitting Mill vasművet, amely főleg kerekeket és abroncsokat gyártott.

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.