Sophie Scholl és a fehér Rózsa

Cím Sophie Scholl és a fehér Rózsa
Közlemény típusaKönyv
A kiadás éve2014
SzerzőkDumbach, Annette E., and Jud Newborn
Series EditorLázár, Júlia
KiadóPark Könyvkiadó
VárosBudapest
Összefoglalás

"Volt egyszer egy német kamaszlány. Szeretett zenét hallgatni és olvasni. Érdekelte a politika és a filozófia. Evangélikus volt, és komolyan vette a hitét. Bár óvónőnek tanult, és a gyerekek nagyon szerették, igazi életcélja az volt, hogy egyetemre járhasson. Szorgalmas, okos és önálló fiatal nő volt, aki azonban erősen ragaszkodott a családjához. A legnagyobb lázadás, amit életében elkövetett, az volt, hogy egyszer fiúsan rövidre vágatta a haját. Egészen a huszonegyedik születésnapjáig. Akkor ugyanis úgy érezte, hogy képtelen tovább elviselni azt a gyilkos diktatúrát, amiben él. Az állandó félelmet. A megsemmisítő agymosást. A háborút, ami – bár ezt már sosem tudta meg – elrabolta tőle az öccsét. Ezért röplapokat szerkesztett a bátyjával és a barátaikkal együtt, amelyekben ellenállásra szólították fel a németeket. A diktatúra végrehajtói azonban leleplezték, elfogták, kivallatták és halálra ítélték a társaságot. A lány még nem volt huszonkét éves, amikor lefejezték. Hat röplapért. Azért, mert le merte írni, amit gondolt. Azért, mert egyáltalán gondolkodni merészelt."

Lélekemelő ez a könyv és mélységesen szomorú. Letehetetlenül izgalmas, miközben vitathatatlanul tényszerű. 1942 júniusában néhány fiatal egyetemista úgy dönt, nem fordítja félre a fejét, nem hallgat, szót emel az ellen, ami Németországban történik. Kilenc hónappal később, 1943. február 22-én, három órával az ítélethozatal után lefejezik közülük azt a három diákot, akit előtte négy nappal az egyetemi pedellus feljelentésére elfogtak. A két testvér 21 és 24 éves, a harmadik egy háromgyerekes édesapa. Goebbels maga intézkedik, hogy a kivégzés ne legyen nyilvános, mert az ellenállást szülhet, de gyors legyen, és elrettentő. 

A kivégzések után a Fehér Rózsa mozgalom, mely éppen behálózta volna Dél-Németországot, de eljutott az északon fekvő Hamburgba is, szinte azonnal elhal. A feljelentőt nyilvánosan megünneplik az egyetemen, további szálakat fejtenek fel, embereket tartóztatnak le, végeznek ki, ítélnek el. Azért még így is akad diák, aki az egyetemen kifüggesztett Hitler-képre olajfestékkel mázolja rá: Németország első számú ellensége.. A hatalom fél, a családtagokat is megfigyelik, bebörtönzik, faggatják. A kemény mag eredetileg három, majd öt diák, Hans Scholl, Sophie Scholl, Alex Schmorell, Willie Graf és Christoph Probst, valamint az egyik professzoruk, Kurt Huber. 
A könyv huszonhárom fejezete nem csak a Fehér Rózsa mozgalom kilenc hónapját tárgyalja, de az 1890-es évektől felvezeti és elhelyezi az eseményeket, bemutatja a történelmi és kulturális hátteret, az előzményeket és az utóhatást.
A ZDF német tévécsatorna 2005-ben arra szólította fel a nézőit, hogy szavazzanak a valaha élt legnagyobb németekre. Hans és Sophie Scholl a negyedik helyre kerültek, megelőzve Bachot, Goethét, Albert Einsteint,Willy Brandtot, Gutenberget és Bismarckot. A fiatalok szavazatai alapján ők végeztek volna az első helyen.

Webcímhttps://www.libri.hu/konyv/anette_e_dumbach.sophie-scholl-es-a-feher-rozsa.html