„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

január 02, 2019 - 00:00
A magyar nőnevelés egyik apostola, a nők művelődési egyenjogúságának híve.

Teleki Blanka

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.

Teleki Blanka, 1806-ban született az erdélyi Kővárhosszúfalván, Brunszvik Karolina és Teleki Imre leányaként, unokahúgaként. Teljes későbbi életpályájára nagynénje volt döntő hatással, aki gyakran magával vitte külföldi utazásaira. Blankának két ifjabb testvére volt, húga, Emma (de Gerando Antonina édesanyja) és öccse, Miksa.

Teleki Blanka ifjú éveiben Münchenben és Párizsban festészetet, Budán Ferenczy Istvánnál szobrászatot tanult.

Később Brunszvik Teréz hatására ő is a nőnevelést választotta hivatásául; 1846-ban magyar nyelven oktató, hazafias szellemű leánynevelő intézetet nyitott Pesten fiatal, főúri családból származó hölgyek számára. Munkatársai közé tartozott Vasvári Pál és Leövey Klára (eleinte kollégái közé tartozott volna is, aki azonban végül Miskolcra ment, ahol polgári származású fiatal lányok oktatását vállalta el). 1848 áprilisában a márciusi 12 pont mintájára tanítványaival kihirdették a „Teleki Blanka növendékeinek kiáltványát a nők egyenjogúsága ügyében”.

Ugyanebben az évben kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, majd Nagyváradra, végül Szegedre menekültek.

A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében, illetve maga is támogatta több forradalmi nyomtatvány megjelenését. 1851-ben letartóztatták, majd 1853-ban a haditörvényszék tíz év várfogságra ítélte. Teleki Blanka több várbörtönben, többek közt Kufsteinben raboskodott. Hat év után, 1857-ben amnesztiával szabadult; egy rövid időszakra ugyan hazatért, véglegesen azonban soha. Münchenben, Drezdában, Brüsszelben, végül húgánál, Párizsban élt. Itt hunyt el 1862-ben. Hamvai a montparnasse-i temetőben nyugszanak. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték ugyan hamvai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés egyelőre még nem valósult meg.

A grófnő emlékezetét őrzi Kertész Erzsébet életrajzi regénye (Teleki Blanka címmel), valamint a Teleki Blanka-díj, amelyet 2008-ban „az esélyt teremtő pedagógusok” részére alapítottak.

Kertész Erzsébet életrajzi regénye Teleki Blanka címmel

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Katona Clementin író, újságíró, műfordító, zenekritikus, feminista (1856–1932)  

november 15, 2018 - 01:12

Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész Ábrányi Kornéllal kötött házasságot. Vera, Costance, Katona Klementin írói nevek alatt kezdetben zenekritikákat írt, majd tárcái, elbeszélései jelentek meg, angolból és németből fordított regényeket. A Magyarország belső munkatársa volt, emellett számos lap, így a Fővárosi Lapok, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Hazánk, Nemzeti Újság, Magyar Lányok is gyakran közölte írásait.

Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.