Tragédiák mindig voltak, vannak és lesznek! – kommentálta az egész országot megrázó hírt Ádám meggyilkolásáról a bíróság egy képviselője a televízióban. Ezekkel szemben a jogalkalmazó tehetetlen. 

Az érthetetlen ebben csak az, hogy ezek a tragédiák itt Magyarországon közel dupla annyi esetben fordulnak elő, mint a masszív fegyvertartási hagyományokkal rendelkező USÁ-ban vagy a szomszédos Ausztriában, több, mint három és félszer gyakrabban, mint az Egyesült Királyságban és mintegy négy és félszer annyiszor, mint Spanyolországban ha a párkapcsolati erőszak női halálos áldozatait tekintjük. Hazánkban évente 10-15 gyerek hal meg családon belüli erőszak következtében. Feltehetően az arányok hasonlóképpen alakulnának ezen a téren is.

Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások, hanem nagyon is pontosan előre jelezhető – és szakszerű tudással – megelőzhető – társadalmi problémák. Így ebben a formában viszont, amit megismertünk, kőkemény jogászi műhiba-sorozat.

Először is mióta zaklatás az, ha egy gyereket valaki - amúgy saját nyomozati vallomása szerint is - megpróbál kidobni a negyedikről, amit az azzal való sorozatos fenyegetőzés is megelőz? Normál esetben ezt emberölés kísérletének minősítik, s annak megfelelően büntetik.

Aztán valamennyi nemzetközi ajánlás hangsúlyozza, hogy a családon belüli erőszak elkövetőjével szemben az egyetlen hatékony szankció a letöltendő szabadságvesztés elrendelése. Tehát a pénzbüntetés, a felfüggesztett szabadságvesztés, a próbára bocsátás tudvalevőleg olyan mint halottnak a csók.

Szintén a hozzánemértésről tanúskodik elmeorvos vagy pszichológus szakértő véleményének a kikérése, hisz köztudott, hogy a családtagokkal szembeni erőszakos viselkedést az esetek 99%-ában nem lelki betegség vagy pszichés rendellenesség okozza, ezért a vizsgálatok során alkalmazott személyiségtesztek nem is fognak semmilyen elmeállapotbeli eltérést jelezni igen nagy valószínűséggel. A bántalmazónak tehát nem a személyisége, hanem a gondolkodásmódja az, ami megkülönbözteti az erőszakot nem alkalmazó emberektől.

Egy átlagos bántalmazónak indulatkezelési tréninget előírni a világ legfeleslegesebb intézkedése. Tudja ő jól az indulatait kezelni a főnökével, az idegenekkel szemben, a hivatalokban, a rendőrségen, a bíróságon. Megvan neki ehhez a szükséges eszköztára, köszöni szépen, csak éppen akkor és azzal szembeni engedi szabadjára, akivel szemben úgy véli, megengedheti magának.

A téma nem ismeretét jelzi, hogy a gyerek veszélyeztetése fel sem merült a büntetőeljárásban. Nemhogy nem kezdeményezték a szülői felügyeleti jog megszüntetését, de a bíró kifejezetten felhívta az anya figyelmét a kapcsolattartás biztosítására.

És akkor arról még szót sem ejtettünk, hogy milyen rendszer az, amelyben a gyereke és unokája biztonsága miatt jogosan aggódó sértettet azzal inti le a bíró, hogy „Ez nem a Mónika-show”!

Mostanra már mindenki biztos kellőképp sokkolódott. De rosszhírem van: ez nem egy szélsőségesen elbaltázott, szerencsétlen eset, hanem egy tipikus állatorvosi ló, egy az évi sokezer közül, amit a jelenlegi magyar rendszer nem képes kezelni.

Mindez nem lenne így, ha komolyan vennék a családon belüli erőszakot. Súlyának megfelelően rendszeresen, a területen dolgozó civil szervezetek közreműködésével képeznék a jogalkalmazókat a jelenség természetrajzáról, annak felismeréséről, megtanítanák őket az elkövető veszélyességének felmérésére, a kockázatelemzésre, lebontanák a begyöpösödött előítéleteket, és hatékony eszközöket biztosítanának az elkövető megbüntetése és az áldozatok megvédésének céljából.

Amíg ez különböző kifogásokkal elmarad, addig ilyen tragédiák sajnos lesznek és minden egyes alkalommal majd a szervek meglepődnek és sóhajtva széttárják a kezüket: ez van!