„Az ifjúság forrása”: Ana Aslan román orvos, öregedéskutató

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

„Az ifjúság forrása”: Ana Aslan román orvos, öregedéskutató

január 01, 2019 - 19:21
A világ első geriátriai intézetének létrehozója.

Brailában született. A bukaresti orvostudományi egyetem hallgatója volt 1915 és 1922 között, doktori értekezését 1924-ben védte meg. Kardiológiára, geriátriára, gerontológiára szakosodott, kutatásai komoly eredményeket hoztak.

Az 1940-es évek végén fejlesztette ki a később az “ifjúság forrása” néven reklámozott, öregedésgátló Gerovital H3-at. 1952-ben megalapította Bukarestben a Geriátriai Intézetet. A Gerovital fogadtatása vegyes volt, az Egyesült Államokban nem fogadták el, több országban viszont komoly elismerést kapott. Sok híres ember - Mao Ce Tung, Charles de Gaulle, Salvador Dali, Sir Winston Churchill, Charlie Chaplin, Marlene Dietrich, Greta Garbo, Konrad Adenauer, John F. Kennedy és a Ceausescu házaspár - is élt vele.

1976-ban Elena Polovrăgeanu gyógyszerésszel közösen kifejlesztette a bőr öregedését gátló Aslavitalt.

Többek között a Science Academy of New York, a World Union of Prophylactic and Hygiene Medicine tagja volt, a European Center for Medical Research tiszteletbeli tagjává, az International Association of Gerontology elnökévé választotta.

Több kitüntetés, mint pl. a Dag Hamarskjoeld International Prize, Officer of the Order Merito Della Republica Italiana, Leonard Bernand” International Prize and Medal birtokosa. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elizabeth Smith Shortt kanadai orvos, feminista (1859–1949)

május 25, 2015 - 21:11

1859. január 18-án született. Az első három kanadai orvosnő egyike. Visszaemlékezéseiben leírja, a férfi hallgatók és tanárok zaklatták, gúnyolták, kiközösítették őket, sztrájkkal fenyegetőztek, ezért a női hallgatóknak létrehozták a  Canadian Women's Medical College-t, ahol 1884-ben diplomát szereztek. Hamiltonban kezdett praktizálni, majd a  Canadian Women's Medical College professzora lett. Tevékenyen részt vett a nőjogi mozgalomban, a National Council of Women alelnöke volt. Emlékiratait  A Woman with a Purpose címmel publikálta.

 

 

Jenny Kidd Trout, az első kanadai orvosnő (1841–1921)

május 25, 2015 - 21:55
Az első kanadai orvosnő skót emigránsok gyereke, Stratfordban nőtt fel. Iskolái elvégzése után házasságkötéséig tanított, de orvos akart lenni, férje támogatta ambicióját. Mivel abban az időben Kanadában nőket nem fogadott orvosegyetem, az Egyesült Államokban a Pennsylvania egyetem hallgatója lett és 1875-ben lediplomázott. Ugyanabban az évben külön engedéllyel letehette Ontario államban a regisztrációs vizsgát, és az első nő lett, aki orvosi gyakorlatot folytathatott Kanadában.