Kishida Toshiko japán író, feminista (1863–1901)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Kishida Toshiko japán író, feminista (1863–1901)

május 23, 2016 - 23:13
A japán feminizmus első hullámának kiemelkedő személyisége.

1863. január 14-én született. A japán feminizmus első hullámának kiemelkedő személyisége, Shoen néven írt. Eleinte a császári udvarban dolgozott, de úgy gondolta, hogy ez az intézmény túlságosan távol áll a világ valóságától, ráadásul az ágyasi rendszert megalázónak ítélte a nők számára. Végül otthagyta az udvart és minden idejét a nők jogaiért folytatott küzdelemnek szentelte. Külön figyelmet fordított a közép- és felső osztálybeli fiatal lányok kiszolgáltatott helyzetére.

1883-ban "Lányok dobozban" című beszédéért - melyben többek közt azt kritizálta, hogy a lányokat vak engedelmességre nevelik és nem kapnak megfelelő oktatást -  letartóztatták. 

1901-ben halt meg, a japán nők szavazati jogáért 1917-ben indított kampányt már nem érte meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

május 23, 2016 - 23:17
Shidzue Katō Margaret Sangerrel 1955-ben

Szamuráj gyökerű előkelő családba született, alapos nevelést kapott, a nyugati kulturával is megismertették. Első férjével néhány évig az Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett és barátságot kötött Margaret Sangerrel. Hazatérte után klinikát nyitott, ahol a családtervezés fontosságát és a születésszabályozás lehetőségeit tanította.  Ez éles ellentétben állt a kormánypolitikával, ezért 1937-ben letartóztatták, klinikáját bezárták. 1946-ban lett parlamenti képviselő, ebben az évben szavazhattak a japán nők először.

Elsie Maud Inglis (1864–1917) skót orvos, feminista

december 04, 2010 - 12:26
Elsie Inglis

Elsie Inglis 1864-ben, Indiában született, tíz éves, amikor szüleivel és testvéreivel visszatértek a skóciai Edinburgh-ba. Az élénk, jóeszű kislány orvos akart lenni. Skóciában a XIX. század nyolcvanas éveiben már járhattak nők egyetemre, ha nem is könnyen. Nem lehettek egy csoportban férfiakkal, gyakorlatot nem végezhettek ugyanazon az osztályon, jóval magasabb tandíjat kellett fizetniük, mint a férfiaknak. A szülők, Harriet és John Inglis művelt, széleslátókörű emberek, alapos nevelést biztosítottak valamennyi gyereküknek.