1880. december 3-án született Budapesten. Apja Méhely Pál vasúti tisztviselő, anyja Czapf Júlia, aki tehetségesen zongorázott, de a műkedvelő zenélésen túl nem voltak előadói ambíciói. "Mici" tanítónői oklevelet szerzett, de művészi hajlamokkal bírt, így énekelni, zongorázni és festeni tanult. Összejöveteleken sikert aratott Blaha Lujza slágereinek előadásával. 

Első énekmestere Domenego-Plaska Stefánia volt; rögtön felismerte tanítványa rendkívüli hangadottságait, zenei ösztönét. Első sikereit Győrben aratta, a kritika nagyra tartotta. Férjhez ment dr. Veress Endre történészhez (akivel 1905-ben Kolozsvárra költözött), ám, dacolva a kor szokásaival, egyben szülei és férje rosszallásával, feleségként is törekedett a művészi érvényesülésre. Apja terjedelmes önéletrajzában, gépészmérnök fiával, Kálmánnal ellentétben keveset ír lánya tehetségéről. Anyja is hagyományos szellemben gondolkodott ("ellensége vagyok a nőemancipációnak" - írta egy levelében), de a festészeti tevékenységet még inkább tartotta volna úrinőhöz illőnek. "Mici" a bútorfestéseivel nagy társasági sikert aratott, és ez legalább kapcsolódott a háziasszonyi szerephez. Várandósságai alatt a rokonság még inkább ellenőrzése alá igyekezett vonni, féltették pl. a magas hangoktól. Miután egyik gyermeke egyévesen meghalt, a szülők némileg elnézőbbé váltak gyászoló lányuk iránt. 

A fiatal nő Rómában (ahová tanulmányútra kísérte férjét) Sparapani énekmesternél tanult, aki el volt ragadtatva kontraalt hangjától. Arisztokraták, nagykövetek előtt lépett fel, majdnem meghívták a római Operaházba énekelni, ám közbeszólt az első világháború. 

Művészetének első korszakát a bukaresti osztrák—magyar követségen történt közreműködése zárta le. Erről így ír a Romániai Magyar Újság 1914. május 21-én: 

Az a gyönyörű kontraalt hang, amellyel Veressné Méhely Mária rendelkezik, amely tüneményes szépséggel színez lágy tónust és fejez ki markáns intonációt, annyira meglepte a közönséget, hogy alig tudott felszabadulni a bűvölet hatása alól.

Később próbálkozott az Állami Operaházban, ott azonban a három nagy ,,B" (Basilides, Bársony, Budanovits) mellett őrá nem volt szükség. Alkalmanként lépett csak fel, a belvárosi Színházban, illetve 1920-ban két dalestet adott a Budai Vigadóban. A rádióban is énekelt. Műsora nagy opera- és oratóriumszerepektől a modern dalokig terjedt. Elsők között énekelte például Kodály "Megkésett melódiák" ciklusát. Énekórákat is adott. 

Korán abbahagyta az éneklést. Két fia, Sándor és Endre a zenei pályát választotta. 

1957. november 5-én halt meg. Nem maradt fent utána hangfelvétel. 

Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A budapesti úrinő magánélete c. könyvében elsősorban a családi életéről és szerepkonfliktusairól olvashatunk. 

Felhasznált irodalom: