Liliana Lubińska lengyel neurológus (1904–1990)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Liliana Lubińska lengyel neurológus (1904–1990)

október 14, 2017 - 23:07

Łódźban született, tanulmányait 1923-ban a varsói egyetemen kezdte, majd egy év múlva Párizsban a Sorbonne-on biológiát és élettant tanult. Diplomája megszerzése után Louis és Marcelle Lapicque fiziológiai laboratóriumában dolgozott. 1932-ben védte meg doktori értekezését, mellyel elnyerte a párizsi Akadémiai díját. Hazatérése után a varsói Instytut Biologii Doświadczalnej im. Marcelego Nenckiego PAN (Nencki biológiai kutatóközpont) munkatársa lett. 1940-ben a német megszállás után férjével a Szovjetúnióba menekültek, ahol Szuhumi Kísérleti Orvostudományi intézetében dolgozott. A háború után a perifériás idegrendszerrel kapcsolatos kutatásai során jelentős eredményeket ért el, komoly nemzetközi elismerés övezte. Nyolcvannál több tudományos publikációja jelent meg, a Neuroscience szerkesztőbizottságának tagja és az International Brain Research Organization tiszteletbeli tagja volt. Több külföldi egyetem és akadémia hívta meg tagjai közé, számos hazai és nemzetközi kitüntetést érdemelt ki. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Atkins angol botanikus, fényképész (1799–1871)

március 15, 2018 - 21:16

Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society titkára volt. Anna alapos botanikai ismeretekre tett szert, fő témája az algák kutatása volt. Henry Fox Talbot feltaláló megismertette vele a fényképezés korabeli technikáját, melyet felhasználva publikálta első könyvét British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban.

Az első európai professzornő: Laura Bassi olasz tudós (1711–1779)

április 19, 2017 - 23:22

Az első nő, aki európai tudományegyetemen professzori kinevezést kapott. Bolognában született, apja jómódú ügyvéd volt, aki széleskörű nevelést biztosított neki. Laurát különösen a természettudományok érdekelték, alapos tudásra tett szert. Tanárai javaslatára megpályázott és elnyert egy állást az egyetem anatómia tanszékén. Két évvel később a filozófia tanszék oktatója lett. Férjhez ment egy egyetemi kollégájához, nyolc gyereket szült. Az egyetem különleges engedélyével otthon taníthatta a hallgatókat, ennek megkönnyítésére házában saját laboratóriumot állított fel.

A humán koronavírusok felfedezője: June Almeida (1930–2007)

április 17, 2020 - 10:23

1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató Intézetben tökéletesítette elektronmikroszkópiai technikáját. Olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Eredményei miatt 1964-ben visszacsábították az Egyesült Királyságba, David Tyrell megfázást okozó vírusokat kutató csapatába.