Ellen Swallow Richards amerikai vegyész, egészségügyi mérnök, feminista (1842–1911)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ellen Swallow Richards amerikai vegyész, egészségügyi mérnök, feminista (1842–1911)

április 29, 2017 - 22:05
Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként az első nő lett az Egyesült Államokban, akit természettudományi karra felvettek.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) első női hallgatója és első női tanára a Vassar College-ban végzett 1870-ben. Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként az első nő lett az Egyesült Államokban, akit természettudományi karra felvettek. 1873-ban diplomázott, de a doktori fokozathoz szükséges további tanulmányait nem engedélyezték. Bostonban középiskolás lányoknak létrehozott egy tanfolyamot, amely előkészítette őket természettudományi tanulmányokra. 1876-ban megalapította a MIT női laboratóriumát, ahol egészségügyi kémiát tanított. Háztartástannal és környezetkémiával kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek voltak. Ökofeminista nézetei gyakran megjelentek publikációban. Egyik kollégája a szintén elismert bostoni tanár, volt. 

Néhány munkája:

  • The Chemistry of Cooking and Cleaning;
  • Food Materials and Their Adulteration;
  • Air, water, and food: from a sanitary standpoint;
  • Euthenics: The Science of Controllable Environment.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elisabeth Altmann-Gottheiner német közgazdász, feminista (1874–1930)

március 18, 2017 - 23:11

Az első német nő, akit egyetemi tanárrá neveztek ki, Mannheimben született. Angliában és Svájcban járt egyetemre, doktori értekezését 1904-ben Zürichben védte meg. 1908-tól Mannheimben a Handelschochschule tanára lett, professzori kinevezését 1924-ben kapta meg. Szakmájában több könyvet és cikket publikált, de érdeklődése a genderproblémákra is kiterjedt. 1912-től a Jahrbuch der Frauenbewegung című feminista évkönyv szerkesztője volt. A mannheimi egyetem minden évben az Elisabeth Altmann-Gottheiner-Preis díjat adományozza a genderkutatásban legjobb hallgatónak.

Polányi Laura (Striker Sándorné) történész, feminista (1882–1959) 

április 04, 2017 - 01:45

Híres család tagja: apja Polacsek Mihály vasútépítő mérnök, anyja az irodalmi szalonjáról ismert Wohl Cecília, testvérei Polányi Károly gazdaságtörténész (a Galilei Kör első elnöke, felesége ) és Polányi Mihály kémikus. Egyik unokatestvérük Szabó Ervin. 

Bertha Van Hoosen amerikai orvos, feminista (1863–1952) 

március 25, 2017 - 01:46

Családja véleményével dacolva lett orvostanhallgató, magántanítványokat és betegápolást vállalt, hogy előteremtse a tanulmányaihoz szükséges pénzt. 1888-ban végezte el a University of Michigan Medical School-t. Négy év kórházi munka után 1892-ben nyitotta meg nőgyógyászati rendelőjét, emellett a Northwestern University orvoskarán tanított. 1902-ben, a férfikollégák rosszallása ellenére, az Illinois University Medical School egyetemi tanárává nevezték ki. 1918-ban ő volt az első nő, aki koedukált egyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott.