Nagyezsda Sztaszova orosz feminista (1822–1895)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nagyezsda Sztaszova orosz feminista (1822–1895)

április 22, 2017 - 01:13

Ilja Repin: Nagyezsda Sztaszova (1884, részlet)

Az első orosz feministák jelentős képviselője Cárszkoje Szilóban született értelmiségi családba, apja korának talán leghíresebb építésze volt. Nagyezsda két társával, M.V. Trubnyikovával és A. P. Filoszofovával az 1860-as évektől az orosz nőmozgalom elindítója volt. Hétvégi iskolákat működtetett munkásoknak, gyerekeik hétköznap óvodába járhattak, ahol ételt és oktatást is kaptak, alapítója volt a mozgalomnak, amely olcsó lakhatást nyújtott a rászoruló nőknek és egy másiknak, amely női fordítókat foglalkoztatott. Kiemelten fontosnak tartotta a nők felsőfokú tanulmányainak elősegítését, komoly szerepe volt Szentpétervárott a Besztuzsev tanfolyam elindításában, mely egyetemi szintű oktatást adott nőknek. 1894-ben megalapította a Gyermeksegély alapítványt, elnöke volt az orosz nők emberbaráti egyesületének. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Rebekah Bettelheim Kohut amerikai szociális munkás, aktivista (1864–1951)

szeptember 29, 2017 - 23:55

Kassán született, apja rabbi, anyja tanítónő volt. 1867-ben az Egyesült Államokba emigráltak, ahol szociális munkásnak tanult. 1887-ben házasságot kötött egy nála 22 évvel idősebb, nyolcgyerekes, német származású rabbival. A gyereknevelés és a háztartás mellett angolra fordította férje beszédeit és aktív szerepet vállalt a New York Women's Health Protective Association tevékenységében. Férje halála után a zsidó nőegyletben tevékenykedett, tanított és leányiskolát alapított. Az I. világháború idején nőket toborzott a megüresedett munkahelyekre.

Angelina Grimke amerikai abolícionista, feminista (1805–1879)

február 17, 2017 - 21:39

Dél-Karolinában született, a család hatalmas ültetvényén többszáz rabszolgát tartott. Angeline és egyik nővére, Sarah életét két eszmének, a rabszolgaság eltörlésének és a női egyenjogúság kivívásának szentelte. Aktív tagjai voltak az  American Anti-Slavery Society és a Woman Suffrage Association szervezeteknek.1836-ban Angelina An Appeal to the Christian Women of the South címmel cikkel írt a The Liberator című lapba, az írás országos ismertséget szerzett neki. Kiderült, hogy remek szónoki képességekkel rendelkezik, 1838-ban Bostonban sokezres tömeg előtt tartott beszédet.

Betty Gleim német pedagógus, író (1781–1827)

augusztus 13, 2017 - 21:27
Betty Gleim 1815-ben (Georg Schröner festménye, részlet)

Brémában született, jómódú kereskedőcsaládban, ahol a műveltségre is alapos gondot fordítottak. Fiatal korától érdekelte a pedagógia, 1806-ban Lehranstalt für Mädchen néven iskolát nyitott, ahol a kor szokásaitól eltérően földrajzot, matematikát, fizikát is tanultak a lányok. Tankönyveket is írt, és cikkeket publikált a nőnevelés fontosságáról. Tevékeny szerepet vállalt a brémai nőmozgalomban is. 

Néhány munkája: