Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

december 27, 2017 - 00:28
Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász nevéhez kapcsolódik a változócsillagok fényességváltozási periódusa és a fényesség közötti összefüggés felfedezése.

1868. július 4-én született Lancesterben, egy lelkipásztor lányaként. Középiskolai évei alatt fokozatosan elvesztette a hallását.

A radcliffe-i középiskola befejezése után 1893-ban a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol „emberi számítógép”-ként alkalmazták. Feladata az volt, hogy az obszervatórium által készített fotólemezeket katalogizálják, és a rajtuk található objektumokat fényesség szerinti osztályozzák.

(Erre a monoton, unalmas munkára kizárólag nőket vettek fel, képzettségükhöz viszonyítva rendkívül alacsony fizetésért.)

Leavitt egyrészt kidolgozott egy kategorizálási rendszert, amit egészen a számítógépek alkalmazásáig használtak.

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász

Nevéhez fűződik továbbá a változócsillagok fényességváltozási periódusa és a fényesség közötti összefüggés felfedezése (1908). Az összefüggés alkalmazásával állapítják meg a csillagászok a világegyetem távoli pontjainak távolságát. Számításai alapján bizonyították, hogy a Tejútrendszeren kívül van a többi galaxis.

1921-re, amikor Harlow Shapley vette át az obszervatórium irányítását, Leavitt lett az asztrofotometriai osztály vezetője. Azonban az év végére a rákbetegség legyőzte és meghalt. Nobel-díjra terjesztették fel, de azt posztumusz már nem kaphatta meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anne Whitney amerikai szobrász, költő, feminista (1821–1915)

augusztus 31, 2019 - 20:18

Watertown-ban született, jómódú, haladó szellemű családba. Testvéreivel együtt otthon, magántanároktól tanult, két évet egy magániskolában végzett, ahol tanítói oklevelet kapott. Fiatalon kezdett verseket írni és a szobrászat iránt is érdeklődött. Az 1850-es évek elején jelentek meg első versei, az első mellszobrot 1855-ben készítette. 1859-ben Poems címmel publikálta első verseskötetét. 1860-ban a National Academy of Design kiállításán szerepelt egy gyermeket ábrázoló mellszobra. 1867-ben tanulmányútra Rómába utazott, négy évet töltött ott.

Ruth Rogan Benerito amerikai vegyész, feltaláló (1916–2013)

január 07, 2018 - 20:16

55 szabadalma közül valószínűleg legjelentősebb a textilipart forradalmasító gyűrődésmentes szövet. Értelmiségi család kiemelkedően tehetséges lánya volt, 15 éves korában lett a Tulane University hallgatója, kémiát, fizikát és matematikát tanult. 1935-ben diplomája megszerzése után középiskolában tanított. Közben doktori disszertációján dolgozott, amelyet 1948-ban védett meg a chicagói egyetemen, ahol kutatói állást is kapott. 1953-tól New Orleansben a US Department of Agriculture kutatóintézetében textilipari kutatásokkal foglalkozott.