Rie Mastenbroek holland úszó (1919–2003)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Rie Mastenbroek holland úszó (1919–2003)

február 23, 2018 - 22:41

Az első nő, aki egy sportágban négy érmet nyert ugyanazon az olimpián. A sikeres edző, „Ma” Braun irányítása mellett az 1934-es Európa-bajnokságon aranyérmet nyert 100 háton, 400 gyorson és a 4x100-as gyorsváltóban, ezüstérmet 100 gyorson. Gyors- és hátúszásban összesen kilenc világrekordot ért el. 1936-ban a berlini olimpián aranyérmet nyert 100 gyorson, 400 gyorson és a 4x100-as gyorsváltóban, ezüstérmet 100 háton. 1968-ban beválasztották az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, 1997-ben megkapta az Olympic Order elismerést. Emlékét a halála után létrehozott  Rie Mastenbroek Trophy őrzi.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gyarmati Olga atléta, olimpiai bajnok (1924–2013)

október 02, 2019 - 00:24

Diákkorában kezdett sportolni, 17 évesen száz síkon nyerte első magyar bajnokságát. Sokoldalú versenyző, sík- és gátfutásban, magas- és távolugrásban, súlylökésben egyaránt szép eredményeket ért el. Harmincegyszeres magyar bajnok, kétszeres főiskolai világbajnok. Az 1948-as londoni olimpián távolugrásban aranyérmet szerzett.

Juhász Katalin vívó, olimpiai bajnok (sz. 1932)

november 14, 2018 - 22:11

A versenyzést tizenöt éves korában, Szegeden kezdte, első bajnoki aranyérmét az ifjúsági országos bajnokságon 1952-ben nyerte. Háromszor nyert országos bajnokságot, kétszer egyéniben, egyszer csapatban. Az 1957-es Universiadén az aranyérmes csapat tagja, egyéniben ezüstérmes volt. Három világbajnokságon (1959 Budapest, 1962 Buenos Aires, 1967 Montreal) volt a győztes tőrválogatott tagja. Egyéniben két vb-bronzérmet (1962, 1963) érdemelt ki. A római olimpián (1960) ezüstérmes volt a női tőrválogatottal. Az 1964-es tokiói nyári játékokon az olimpiai bajnok tőrcsapat tagja volt.

Amy Van Dyken amerikai úszónő (sz. 1973)

február 14, 2018 - 20:33

Gyerekkorában asztmás volt, orvosi tanácsra kezdett el úszni. A coloradoi egyetem úszócsapatában a legjobbak között volt, több országos csúcsot úszott. 1996-ban Atlantában az olimpián ő lett az első női versenyző, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert – 100 pillangón, 50 gyorson, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. Négy évvel később Sydneyben újabb két olimpiai aranyérmet szerzett, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. 2007-ben az International Swimming Hall of Fame, 2008-ban az Olympic Hall of Fame tagjává választották.