Leontine Sagan dél-afrikai rendező, színész (1889–1974) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Leontine Sagan dél-afrikai rendező, színész (1889–1974) 

február 10, 2017 - 17:41
Az első leszbikus témát feldolgozó rendező.

Az első leszbikus témát feldolgozó rendező Budapesten született. 1899-ben családjával Dél-Afrikába költözött, ahol a johannesburgi német iskolában tanult. 1910-től a berlini színművészeti akadémián Max Reinhardt tanítványa volt. Először kisebb, majd egyre komolyabb szerepekben lett ismert. 1931-ben Mädchen in Uniform (Lányok az intézetben) címmel rendezett filmje, melyben kizárólag nők szerepeltek, világsikert hozott számára. Következő filmjét Angliában a Korda stúdióban forgatta Men of Tomorrow címmel. 1939-ban visszatért Dél-Afrikába, egyik alapítója volt a johannesburgi nemzeti színháznak. Az elkövetkező évtizedeket kizárólag a szinháznak szentelte, 85 éves koráig dolgozott.   

A Lányok az intézetben c. film magyar felirattal itt megtekinthető (sajnos nem engedi beágyazni): 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Agnès Varda francia fényképész, filmrendező (1928–2019)

május 30, 2016 - 21:21

Első filmje, a Párbeszéd 1954-ben készült. Az 1961-ben bemutatott Cléo 5-től 7-ig című filmjével lett világhírű. A hatvanas években dokumentumfilmeket készitett, egyre inkább foglalkoztatták a női témák, női szerepek, a nők helyzete a társadalomban. Sem fedél, sem törvény című filmjével a velencei filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlánt. 

Néhány további filmje:

  • Boldogság (1965)
  • Teremtmények (1966)
  • Az egyik énekel, a másik nem (1977)
  • 101 éjszaka (1995)
  • Kukázók (2000)

Forough Farrokhzad iráni költő, filmrendező (1935–1967)

február 07, 2015 - 21:41
A XX. század egyik legjelentősebb iráni költője varrást és festést tanult a Kamalolmolk műszaki főiskolán, de igazán a költészet iránt vonzódott. Fő témái a női lét, a nőjogok hiánya, a kiszolgáltatott nő. 1955-ben jelent meg első kötete Asir (A fogoly) címmel, gyorsan követte a Divar (A fal). A hagyományos életformát megkérdőjelező művei éles vitákat váltottak ki. 1959-ben Angliában filmkészítést tanult, visszatérte után 1962-ben készítette számos nemzetközi díjjal elismert A fekete ház című filmjét, amely egy lepratelep életéről szól.

Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd író, feminista (1858–1940)

november 18, 2016 - 19:37

Az első nő és az első svéd író, aki Nobel díjat kapott (1909), a Svéd Tudományos Akadémia első női tagja (1914), műveit több mint negyven nyelvre lefordították.

A Svédország nyugati részén található Mårbacka birtokon született, a hat gyermek közül ötödikként. Az előkelő családból származó lány már gyerekkorában verseket írt, és érdeklődve hallgatta nagymamájától a skandináv mítoszokat, sagákat. Nagyon megviselte, amikor a családi birtok apja alkoholizmusa miatt eladásra került. Ezután Selma egy lányiskolában tanított, ezen évek alatt kezdte írni első regényét.