Marian Wright Edelman amerikai jogász, gyermekvédő (sz. 1939)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Marian Wright Edelman amerikai jogász, gyermekvédő (sz. 1939)

június 06, 2017 - 18:27

Kép forrása: Flickr, CT Senate Democrats

A Yale egyetem jogi karán végzett és Mississippi államban kezdte pályáját, ő volt az első afro-amerikai nő, akit befogadtak az állam ügyvédi kamarájába. 1970-ben alapította a Children's Defense Fund-ot (gyermekvédelmi alapítvány), hogy nyomást gyakoroljon a szövetségi kormányra a szegény gyerekek érdekében, és koordinálja az országos gyermekvédelmi programokat. Az alapítvány a legerősebb gyereklobbyvá nőtte ki magát, leglátványosabb eredménye az 1990-ben elfogadott Act for Better Child Care törvény volt. Edelman 1993-ban publikálta The Measure of Our Success: A Letter to My Children and Yours című könyvét. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A világon az első állatvédő szervezet alapítója: Frances Power-Cobbe (1822–1904) ír újságíró, feminista

május 23, 2016 - 23:43

Előkelő családba született, Dublin közelében 1822. dec. 4-én. Élénken érdeklődött a tudományok iránt. Mindössze két évet járt iskolába, de azt is időveszteségként, sőt tanulmányai kényszerű félbeszakításaként (!) értékelte, hatékonyabbnak tartotta az önálló ismeretszerzést. 1838-ban végül szülei kivették az intézményből, mert gyengélkedő anyja helyett (aki kilenc évvel később meghalt) át kellett vennie a háztartást. Otthon tovább képezte magát, és - legalábbis az egyház által diktált formában - elvesztette a hitét. Amikor ez kiderült, apja elűzte a családi otthonból.

"Együttérző megismerés" - 152 éve született Jane Addams amerikai szociális munkás, filozófus, feminista

szeptember 07, 2012 - 06:54

A huszadik század elején, Amerikában népszerűvé vált egy új filozófiai irányzat, mely elvetette a metafizikát, és ez alapján azzal az állítással hozakodott elő, hogy a filozófia korábbi problémái nagyrészt álproblémák. Neve a görög „pragma”, azaz gyakorlat szóból eredt. A pragmatizmus a tiszta abszolútumok helyére a komplex, akár ellentmondásos mindennapi életet, az általános értelemben vett igazság helyére a hasznosságot állította.  

Louise Michel (1830–1905), anarchista feminista

február 05, 2012 - 09:54

 „A Forradalom félelmetes, de célja az, hogy boldogságot hozzon az emberiségnek. Elszánt harcosai vannak, könyörtelen küzdők, akikre szüksége van. A Forradalom egy vérből és sárból álló óceánból húzza ki az emberiséget, egy óceánból, amelyben névtelen ezrek szolgálnak néhány cápa eledeléül, és a forradalom győzelméért fájdalommal kell fizetni, ez szükségszerű. Amikor egy fuldoklót kihúzol a vízből, nem mérlegeled, hogy a hajánál fogva teszed-e ezt, vagy számára kényelmesebb megoldást keresel.” - Louise Michel: Emlékiratok