A „rádiumlányok” elfeledett története
Az első világháború alatt és után sok lány kapott munkát egy olyan gyárban, ahol órák számlapját kellett felfesteni rádiumot tartalmazó festékkel. A rádium egy radioaktív elem, életveszélyes sugárforrás. De mivel szépen világít a sötétben, akkoriban előszeretettel használták dekorációnak...
Ez a munka háromszor annyit fizetett, mint bármely más, nőknek elérhető gyári munka az Egyesült Államokban. A lányok (ellentétben a gyár férfi elöljáróival) nem kaptak semmilyen védőfelszerelést a munkához. Sőt, néha a szájukba kellett venniük az ecsetet. A munkanap végén az arcuk feltűnően sugárzó volt... Szellemlányoknak is hívták őket.
Pedig azt már akkoriban is lehetett tudni, hogy a rádium mérgező. De a rádiumgyártásban érdekelt cégek saját kutatásai szertint "kis mennyiségben" kifejezetten jót tesz az egészségnek...
A rádiumot egyébként Marie Curie fedezte fel 20 évvel azelőtt. Ő maga is szerzett égési sérüléseket tőle, miközben kísérletezett vele. Férje egyszer azt nyilatkozta, egy percig sem maradna egy szobában semmilyen rádiumot tartalmazó tárggyal...
A lányoknak pár év festés után elkezdtek kihullani a fogaik, egyik a másik után. Egyeseknek az egész állkapcsuk levált. Amikor derékfájásuk volt, az orvos azt mondta, reuma, és aszpirint írt föl nekik. A lábszárcsontjaik széttöredeztek. Egy év borzasztó testi leépülés után állt be a halál. A rádium, ami bekerült a testükbe, belülről lyukasztgatta ki őket. A rák kialakulását sokan már meg sem érték...
A cég majdnem két évig hárított minden felelősséget. Amikor a pletyka már az üzletet is fenyegette, egy független kutatás végre kimutatta a kapcsolatot a rádium és az egészségkárosodás között. A vezérigazgató persze mérges volt, és saját kutatást kezdeményezett, ami az ellenkező eredményt hozta ki. Azzal vádolta a munkáslányokat, hogy a saját egészségtelen életmódjuk következményeit akarják a cégre hárítani.
A halálra ítélt lányok (pl. Grace Fryer és társai) aztán mozgalomba kezdtek. Megpróbálták beperelni a cégeket. Nem is önmagukért, hanem a többi lányért, azokért, akiket újonnan kezdett volna alkalmazni a rádiumipar.
Ez versenyfutás volt az idővel: tudták, hogy néhány hónapuk, esetleg évük van csak hátra. A beperelt cégek meg persze húzták az időt a jogi procedúrákkal. Volt olyan munkásnő (Catherine Donohue), aki a halálos ágyában fekve tett vallomást.
Többek között az ő fellépésüknek köszönhető, hogy megszülettek a ma is érvényes munkavédelmi törvények az Egyesült Államokban. Sajnos nem sokat hallani róluk, pedig hősök voltak. Egy most megjelent új könyv, a "The Radium Girls" ezeknek a fiatal nőknek állít emléket.
Forrás: