A nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak

A nők elleni erőszak transzhisztorikus (történelmi korokon átívelő), és annak ellenére, hogy „gyakoriság és keménység szempontjából a kultúrák igen változatosak”, (néhány kisebb matriarchális törzset leszámítva) transzkulturális (kultúrákon átívelő) jelenség. Széles körű elfogadottsága tükröződik a fennmaradt közmondásokban (pénz számolva, asszony verve jó), népmesékben (a rest macska), az irodalmi hagyományban és néhány évtizeddel ezelőtt még a filmes alkotásokban is, amelyekben a nőverés gyakorta komikusnak szánt, egyúttal javító-nevelő hatású (például lecsendesítő, házimunkára szoktató) elem. ráadásul a társadalmi erőszak különböző formái közül a nők elleni „az egyetlen, amelyik képes a humor forrásává válni, mégpedig azáltal, hogy a nők mindig megérdemlik a verést, sőt feltehetőleg szexuálisan izgatóan hat rájuk.”2 az asszonyverést poén tárgyává tevő, így a bűncselekményt bagatellizáló „humor” ma sem ritka: egy rasszista vagy antiszemita viccért (nagyon helyesen) bajba kerülne a főszerkesztő, de egy nőalázó vagy kimondottan nőverős viccet még mindig gond nélkül le lehet közölni a humorrovatban. (pl. ezt: a falun keresztülhaladó turista észreveszi, hogy az egyik udvaron egy ember veri a feleségét. – mit csinál, jóember? – kérdezi megbotránkozva. mire az ember: – Javítom a mosógépet.) a házsártos-zsémbes feleség sztereotípiája szintén tovább él a bántalmazót állítólag provokáló áldozat közhelyes feltételezésében.