Maga ​ki?! - Történetek születésről, életről, halálról – egy XXI. századi bába írásai

CímMaga ​ki?! - Történetek születésről, életről, halálról – egy XXI. századi bába írásai
Közlemény típusaKönyv
A kiadás éve2021
SzerzőkBéres, Edina
KiadóAromakeverékek
VárosBudapest
Kulcsszavakháborítatlan szülés, női élettörténetek, önéletrajz
Összefoglalás

Léteznek-e ​bábák még ma is? Léteznek, bizony. Persze nem pontosan úgy kell őket elképzelni, mint a régi idők bábaasszonyait, mert bár sokban hasonlatosak hozzájuk, még több mindenben különböznek tőlük, mégis.

Talán e könyv történeteinek személyessége, zsigerig hatoló őszinte kitárulkozása bepillantást enged ebbe a nem hétköznapi világba, ahogy az errefelé gyakorta előforduló, mindent meghatározó mélységekbe és magasságokba is.

A fejezetek előrehaladásával láthatóvá válik, ahogy a szüléstörténetek elválaszthatatlanul összefonódnak a személyes életút történeteivel, véget nem érően alakítva, formálva a születésekhez- és veszteségekhez való viszonyulást, és ezzel együtt a bábai alázat és jelenlét minőségét.

Sosem terveztem, hogy írni fogok. Az élettörténeteket elsősorban olvasni és hallgatni szerettem. Amikor azonban térdre kényszerítő veszteségek értek és egy ponton túl úgy éreztem, nincs már több kapaszkodó és lehetetlen innen továbbmenni, eszembe jutottak a régi, gyerekkori történetek, melyeket olyan nagyon szerettem. Eszembe jutott a bennük rejlő erő és bölcsesség, mely támpontot nyújtott a legnehezebb időkben, illetve önmérsékletre sarkallt, amikor épp jól mentek a dolgok.