Jane Cooke Wright amerikai orvos, rákkutató (sz. 1919)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Jane Cooke Wright amerikai orvos, rákkutató (sz. 1919)

november 30, 2016 - 21:50

A rák kemoterápiás kezelésének úttörője. Apja az első afro-amerikai orvosok egyike, akik a Harvardon végeztek. New York-ban praktizált és a harlemi kórház rákkutató alapítványának létrehozója volt.

 

Jane a Smith College elvégzése után eredményei alapján a New York Medical School ösztöndíjasa, 1945-ben kitüntetéssel doktorált. A Bellevue Hospital-ban volt szigorló, két évig a Harlem Hospital-ban rezidens. Végzés után nem kapott állást, ezért magánpraxist nyitott. Ugyanebben az évben házasodott össze David Dallas Jones ügyvéddel, két lányuk született.

 

1949-ben Jane Wright csatlakozott a harlemi kórház rákkutató alapítványának csapatához és elkezdődött kutatói karrierje. Apja halála után ő vette át az alapítvány vezetését. 1955-ben a New York University Medical Center meghívta a rákkutató intézet igazgatójának. 1967-ban már professzor, dékán ugyanitt, és nyugdíjba vonulásáig itt folytatta tudományos tevékenységét.

 

1971-ben ő volt az első nő, akit a New York Cancer Society elnökévé választott. Fő témája a rák kemoterápiás kezelése, a témáról több, mint 130 publikációja jelent meg vezető orvosi lapokban, rangos hazai és külföldi konferenciákon kérték fel előadónak. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el, több külföldi egyetem választotta díszdoktorává. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Debi Thomas amerikai műkorcsolyázó, orvos (sz. 1967)

március 18, 2017 - 23:04

Kaliforniában nőtt fel, a Los Angeles Figure Skating Club-ban indult sportolói karrierje 1983-ban. 1986-ban megnyerte a US bajnokságot, ő volt az első afroamerikai műkorcsolyázó, aki ezt elérte. Ugyanabban az évben a világbajnokságon is aranyérmes lett. 1987-ben sérüléssel küszködve mindkét versenyen ezüstérmes volt. 1988-ban ismét US bajnok, Calgaryban az olimpián pedig bronzérmes volt, a szezon végén visszavonult a versenyzéstől. Ő volt az első afroamerikai sportoló, aki téli olimpián érmet nyert, 2000-ben beválasztották a U.S. Figure Skating Hall of Fame tagjai közé.

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.