„Megfogyva bár, de törve nem” Az abortusz-kérdés Magyarországon

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

„Megfogyva bár, de törve nem” Az abortusz-kérdés Magyarországon

június 13, 2012 - 10:37
2012. június 6-án a PATENT Egyesület kerekasztal-beszélgetést szervezett a témában, melynek célja az volt, hogy, hiedelmek és ideológiai csaták helyett, tényszerű információkra épülő beszélgetést kezdeményezzen a magyarországi abortuszhelyzetről.

Fotó: Zorro4 / Pixabay

A Kuszing Gábor () által moderált beszélgetés meghívott előadói Kapronczay Stefánia (a betegjogi programvezetője) és Kispéter Erika (gender-szakértő) voltak; a kisszámú, ám lelkes érdeklőt egészségügyi dolgozók, jogászok, újságírók, tanárok és egyetemi hallgatók tették ki, érdekes módon mind nők.

Az utóbbi évben, de még inkább az utóbbi hónapokban az abortusz kérdése jelentős változásokon ment keresztül, kevés nyilvánosságot kapva. A 2012.  január elsejétől érvényes új Alaptörvény kimondja, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti”, mely az jövőbeli szigorításának adhat alapot.

Habár a kormány megígérte, hogy nem lesz szigorítás, a múlt hónapban (EU-s kötelezettség miatt) regisztrált abortusztabletta körüli viták már kézzel fogható jelei a változásnak. Nagy Kálmán -s képviselő az Országházban 2012. május 21-én az úgynevezett „abortusztabletta” ellen érvelt. Szerinte „a tabletta sokkal nagyobb pszichés teherrel jár egy nő számára, mint a műtét”.

, a -s frakcióvezető pedig leszögezte, hogy pártja az abortusz minden formáját ellenzi. Szócska Miklós államtitkár ezt mondta: „A készítmény regisztrálása nemzetközi kötelezettség volt” ugyan, de „gyakorlati alkalmazásának még az elvi lehetőségét is intézményi körülmények közé kell szorítani”. Úgy tűnik, a kormányzó többség a Jobbikkal egyetértésben, nem kívánja állami forgalomba engedni a készítményt. Ez pedig azt jelenti, hogy a kórházakban nem, vagy csak nagyon szűk körben alkalmazzák.

2012. június 6-án a Egyesület kerekasztal-beszélgetést szervezett a témában, melynek célja az volt, hogy, hiedelmek és ideológiai csaták helyett, tényszerű információkra épülő beszélgetést kezdeményezzen erről a személyes-társadalmi kérdésről, a magyarországi abortuszhelyzetről. A Kuszing Gábor () által moderált beszélgetés meghívott előadói Kapronczay Stefánia (a betegjogi programvezetője) és Kispéter Erika (gender-szakértő) voltak; a kisszámú, ám lelkes érdeklőt egészségügyi dolgozók, jogászok, újságírók, tanárok és egyetemi hallgatók tették ki, érdekes módon mind nők.

A beszélgetés egyrészt az abortusztablettára fókuszált, másrészt ennek keretére, az abortusz magyarországi politikai megítélésére. A tabletta ellen felhozott, egészségügyinek beállított érvek egyike, hogy nem biztonságos, illetve hogy könnyebbé tenné az abortuszt, megnövelvén annak számát.

Szócska Miklós államtitkár által emlegetett „egészségügyi kockázatok” homályosak. A , közérdekű adatigénylés keretében, megkereste az államtitkárságot, hogy kikérjék, milyen kutatásokra hivatkozva késleltetik az abortusztabletta forgalomba hozását. Kapronczay Stefánia hozzátette, a mai napig nem kaptak választ. Gyaníthatóan azért, mert nincs olyan kutatás, mely alátámasztaná a tabletta kockázatos voltát, figyelembe véve, hogy a tabletta 37 országban nem csak hogy legitim, már a ’90-es évek óta, de a műtéti abortusznál jobban preferált módszer (Finnországban 86%, Norvégiában 73%, Skóciában 72%, és a többi, a tablettás abortusz a műtétivel szemben).

Furcsa volna azt feltételezni, hogy ami a finn, a norvég, vagy a skót nők számára biztonságos, az a magyaroknak nem az. Ami a másik ellenérvet illeti, vagyis hogy a tabletta megváltoztatná az abortuszok számát, szintén csúsztatás. Kispéter Erika rámutatott, a tabletta csupán módszerbeli alternatívája a műtéti abortusznak, amely ugyanazokkal a feltételekkel vehető igénybe (az első 3 hónapban, kórházi körülmények között, a törvény által jóváhagyott esetekben, kötelező tanácsadás után). A tabletta – a terhesség nyolcadik vagy kilencedik hetéig alkalmazva – spontán vetélést indít meg. Nem kerül tehát sor műtéti beavatkozásra, ez pedig csökkenti a műtéti szepszis kockázatát, és a nők hamarabb regenerálódnak utána, mint egy hagyományos, küretkanállal végzett beavatkozás után.

Mi tehát a valódi oka, hogy Magyarországon nem kerülhet forgalomba az EU által elfogadott, az Egészségügyi Világszervezet és a hazai nőgyógyászati szakkollégium által pedig biztonságosnak titulált abortusztabletta? Gyaníthatólag a demográfiai helyzet. A magyar népesség csökken, így a magát nemzetinek deklaráló vezetés több magyar gyereket akar. Logikusan következhet ebből az új Alaptörvény több pontja, kezdve a család heteroszexuális összetételéhez, vagyis nemzőképességhez kötött definíciójától, az abortuszszigorítási törekvésekig. Az a tény is ezt támasztja alá, hogy a 1992-es magzatvédelmi törvényben foglaltak ellenére nincs állami támogatás a fogamzásgátló szerekre (mint az abortusz megelőzőjére). Csupán néhány önkormányzat, például a magas arányú cigánylakossággal rendelkező Monor, biztosít ingyenes fogamzásgátlást sokgyerekes anyáknak.

A lakosság csökkenésének problémája valós és súlyos, de kétségbe vonható, hogy ez volna a megoldás. A családalapítás és a gyerekszülés ösztönzésére aligha lehet sikeres módszer a megszorítások és tiltások alkalmazása. Éppoly kevéssé tűnik emberségesnek és hatékonynak az abortusz fokozatos megszigorítása, a és a cigányok iránt megnyilvánuló erőszak eltűrése. Így nem születik több magyar csecsemő, így nem lesz csábítóbb vagy könnyebb magyarnak lenni.

A kerekasztal-beszélgetés egyik utolsó kérdése az volt: mit tehetünk?

Válaszunk: Hallassuk a hangunk!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A tizenévesek terhességének lehetséges okai - tények az abortusztabletta kapcsán

május 23, 2012 - 12:09
Fotó: Pixabay

Az abortusszal kapcsolatos viták során mindig vannak, akik moralizálni kezdenek, és azzal "érvelnek" az abortusz ellen, hogy a fiatal lányok (természetesen csak a lányok...) már így is elég felelőtlen, kicsapongó szexuális életet élnek. Ráadásul korán kezdik, nem válogatják meg partnereiket, nem tájékozódnak elég alaposan arról, hogyan lehet védekezni a terhesség ellen. A feministák általában nem üldözik az abortuszt, mert - amellett, hogy a férfi/fiatal fiú gyakran elhallgatott felelősségére is igyekeznek ráirányítani a figyelmet!

Az ENSZ ajánlásait követve az abortuszok száma is csökkenne - a PATENT sajtóközleménye

március 14, 2013 - 13:32

Nem tetszik az ENSZ-nek a kormány abortuszpolitikája - 2013.03.14.  Patent Egyesület sajtóközleménye

Az ENSZ nők jogaival foglalkozó CEDAW bizottsága nemrég adta ki Magyarországra vonatkozó ajánlásait. A bizottság többek között felszólította a kormányt, hogy állítsa le az abortuszt megbélyegző plakátkampányt, viszont vezessen be szexuális felvilágosítást és támogassa a fogamzásgátlók árát.

A Patent Egyesület egyet ért az ENSZ ajánlásaival. Az ENSZ-bizottság sürgette Magyarországot, hogy:

Tóth Katalin az abortusztablettához való hozzáférés korlátozásáról a Mokkában

január 20, 2015 - 00:00

A közösségi szabályozás azonban lehetővé tette, hogy a tagországok bevezessenek tiltó vagy korlátozó jogszabályokat. Ezzel élt az egészségügyért felelős tárca és ezért nem lehet a tablettát a hazai patikákban recept nélkül megvenni. A minisztérium betegbiztonsági kockázatokkal indokolta a döntését. A témában Tóth Katalin, a Nőkért Egyesület aktivistája volt a Mokka vendége.