Mathilde Vaerting német pedagógus, szociológus, feminista (1884–1977)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mathilde Vaerting német pedagógus, szociológus, feminista (1884–1977)

január 10, 2021 - 16:56

Messingenben született, gazdag földbirtokos családba. Kölnben  járt leánynevelő intézetbe, majd tanulmányait Münsterben folytatta, ahol 1903-ban tanári diplomát szerzett. Néhány évig tanárként dolgozott, majd 1907 és1911 között a bonni egyetemen matematikát, fizikát, kémiát és filozófiát hallgatott. Doktori értekezését 1911-ben védte meg. 1913-tól Berlin-Neukölln-ben a Städtischen Oberlyzeum für Mädchen vezető tanára volt. 1923-ban kinevezték a jénai egyetem első pedagógiai professzorává, ő volt a második nő, aki egyetemi katedrát kapott. (Az első Margarete von Wrangell volt.)

A nők egyenjogúságának érdekében tett harca több ellenséget szerzett neki, például Ludwig Plate zoológus  Feminismus unter dem Deckmantel der Wissenschaft (Feminizmus a tudomány leple alatt) címmel írt pamfletet.

A nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után 1933-ban több társával együtt eltávolították az egyetemről. Nem engedték publikálni és az országot sem hagyhatta el.

A háború után egyik alapítója volt az Internationale Institut für Politik und Staatssoziologie intézetnek és szerkesztője a Zeitschrift für Staatssoziologie című lapnak. Berlinben, Jénában és Lingenben utcát neveztek el róla. 

Angolul is megjelent Mathias Vaertinggel közösen írt The Dominant Sex: A Study in the Sociology of Sex Differentiation c. munkája. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Laetitia Aikin-Barbauld, angol író, költő, irodalomtörténész, társadalomkritikus

szeptember 05, 2010 - 21:56

Anna Laetitia Aikin Barbauld (1743-1825) az angol romantika jelentős költője, esszéista, ezen kívül gótikus történeteket, illetve meséket is írt. Férjével a Palgrave Academy nevű fiúiskolát igazgatta, tanított is. Irodalomtörténészként 50 kötetes regénygyűjtemény szerkesztésével járult hozzá az angol kánon kialakulásához. Kiterjedt levelezést is folytatott. Leveleiben és esszéiben - kora normáit tekintve egy nő számára szokatlan módon - határozott politikai állásfoglalást tanúsított.

Simone de Beauvoir (1908-86) francia író, egzisztencialista filozófus, feminista

január 08, 2013 - 23:38

1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében. (További magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (1960), A körülmények hatalma (1963)).