Naval el Szadávi egyiptomi író, feminista (sz. 1931)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Naval el Szadávi egyiptomi író, feminista (sz. 1931)

október 27, 2019 - 00:28

1955-ben végezte el az orvosegyetemet Kairóban, és egy kisvárosban kezdett praktizálni. Már középiskolai és egyetemi évei alatt is publikált, elbeszélések és regények mellett szociális és egészségügyi problémákkal foglalkozó írásai jelentek meg. Sikerei ellenére komoly támadások érték, különösen a nők helyzetével és a szexualitással foglalkozó cikkeiért. Az 1972-ben megjelent, Woman and sex című művét betiltották, őt magát állásából elbocsátották.

Néhány évvel később az tanácsadója lett. 1981-ben, több egyiptomi értelmiségivel együtt letartóztatták és bebörtönözték, ahonnan csak Anvar Szadat halála után szabadult. 

1982-ben megalapította az Arab Women's Solidarity Association-t (AWSA), a nemzetközi szervezet célja: "lifting the veil from the mind of Arab women" - azaz, felemelni a fátylat az arab nők gondolkodásáról. A szervezet nemzetközi sikerei annyira felbőszítették az egyiptomi kormányt, hogy 1991-ben betiltotta az AWSA-t, vagyonát pedig egy vallásos nőszervezetnek adta. El Saadawi beperelte a kormányt, de a pert elvesztette. 

2004-ben indult az elnökválasztáson - tudta, hogy nem nyerhet (ekkor még Mubarak volt a diktátor), de indulásával a nők helyzetére és a demokrácia hiányosságaira szerette volna felhívni a figyelmet. 

Jelenleg, 87 évesen is aktív. 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.

Izabela Moszczenska-Rzepecka lengyel tanár, újságíró, feminista (1864–1941)

október 16, 2017 - 15:07

Az első lengyel feministák egyike elkötelezett pedagógus volt, a felvilágosult szellemű oktatásért, a nemek egyenlőségéért küzdött. 1905-ben iskolai sztrájk szervezéséért bebörtönözték, szabadulása után állami iskolában nem taníthatott. A Ster és a Nowym Słowie című lapokban publikált, nőjogi és oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott.  Aktív tagja volt a feminista mozgalomnak, alapító tagja a Ligi Kobiet Pogotowia Wojennego  egyesületnek. A háború kitörése után egyike volt a Polskiej Organizacji Narodowej szervezőinek.

Narcyza Żmichowska lengyel író, aktivista, feminista (1819–1876)

március 31, 2018 - 16:38

Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt nevelőnői állást. Velük utazott Párizsba, ahol találkozott fivérével, aki forradalmi tevékenysége miatt menekültként élt ott. Bekapcsolódott a lengyel emigránsok életébe és megismerkedett a feminizmus eszméjével.