"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

augusztus 13, 2017 - 23:59

Első világrekordját 1974-ben érte el, amikor 15 óra 10 perc alatt átúszta az Ontario tavat. 1977-ben ő volt az első és a legfiatalabb nő, aki valaha oda-vissza átúszta a La Manche csatornát, és új női és férfi világrekordot állított fel 19 óra 55 perccel, ami tíz órával kevesebb volt a fennálló rekordnál. 1978-ban teljesítette a hatodik sikeres csatorna átúszását, ekkor kapta a Csatorna királynője nevet. Visszavonulásakor 19 sikeres átúszással büszkélkedhetett. Sportpályafutásának befejezése után ügyvédként praktizált, 1987-ben beválasztották  Ontario állam törvényhozó testületébe. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elizabeth Carmichael Monk kanadai jogász (1898–1980)

július 30, 2017 - 19:53
Az első kanadai ügyvédnők (1942), Elizabeth Carmichael Monk a bal szélen

1923-ban szerezte meg jogi diplomáját a McGill egyetemen, ő volt az első nő, akit kimagasló tanulmányi eredményéért aranyéremmel tüntettek ki.  Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy ügyvéd legyen, Quebec tartomány ügyvédi kamarája csak férfiakat fogadott be. Húsz évet érvelt, harcolt és várt, amíg ügyvéd lehetett, akkor is Nova Scotiában, nem Quebecben. Cégjogászként praktizált, az első nő volt, akit tanácsosnak neveztek ki. Aktív tagja volt a Quebec National Federation of University Women és a Canadian Federation of University Women (diplomás nők egyesületei) szervezeteknek.

Viktorija Čmilytė-Nielsen litván sakkozó, politikus (sz. 1983)

augusztus 18, 2019 - 17:03

Hatéves korában apja tanította meg játszani, és évekig ő volt az edzője. Tízévesen megnyerte a 12 éven aluliak Európa-bajnokságát, 1995-ben a 12 éven aluliak világbajnoka lett. Többször nyert litván bajnokságot, 2001-ben ő vezette a lányok FIDE ranglistáját. Európa-bajnoki ezüstérmes volt 2003-ban, 2008-ban és 2010-ben. 2007-ben megnyerte az európai női rapid sakkbajnokságot. 2008-ban a gibraltári sakkversenyen teljesítette a nagymesteri normát, a címet 2010-ben kapta meg. 2008-ban a nők világbajnokságán elődöntős volt, a későbbi világbajnoktól kapott ki.