Szőke Kató úszó olimpiai bajnok (sz. 1935)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szőke Kató úszó olimpiai bajnok (sz. 1935)

augusztus 13, 2017 - 23:16

Sportcsaládba született, anyja Szőke Katalin úszóbajnok, apja Homonnai Márton olimpiai bajnok vízilabdázó. 13 éves korában már versenyzett, a Neményi Papír SE, majd a Bp. Kinizsi (Ferencváros) versenyzője volt. Többszörös magyar bajnok, első aranyérmét 1948-ban nyerte. 1952-ben tagja volt a Moszkvában gyorsúszásban világcsúcsot úszó csapatnak. Az 1952-es olimpián Helsinkiben egyéni aranyérmes 100 gyorson és tagja az aranyérmes 4 x 100-as gyorsváltó csapatnak. Így emlékezett vissza:

Amikor Helsinkiben felléptem a rajtkőre, és hallottam, hogy több száz magyar nekem szurkol, az pluszlökést adott. – Aztán csak arra emlékszem, hogy úszom és úszom, majd elsőként csapok be a célba. Mire észhez kaptam volna, addigra újabb megmérettetés állt előttünk, a 4x100 méteres gyorsváltó fináléja következett. Kicsit tartottunk a szovjetektől, ám aztán fél medencehosszal nyertünk úgy, hogy világcsúcsot állítottunk föl. Nem tudnám eldönteni, hogy melyik aranyéremnek örülök jobban, de azt hiszem, ez nem is fontos. Mindkettőt az országomnak és magamnak nyertem. Az aranyérmeket a páncélszekrényben tartom, mert nem szeretek dicsekedni velük.

1954-ben a torinói Európa bajnokságon ugyanebben a két számban győzött. A Melbourne-i olimpia után (1956) nem jött haza, az Egyesült Államokban él. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nagy Tímea párbajtőrvívó (sz. 1970)

augusztus 29, 2017 - 00:13

Tízévesen a Vasasban tanult vívni, 18 volt, amikor a tőrválogatott tagja lett. 1988-ban az IBV-n csapatban ezüstérmes, a következő évben csapatban aranyérmes, egyéniben második volt. 1991-ben klubot váltott, a Honvéd versenyzője lett. 1992-ben Havannában tagja volt a világbajnokságot nyerő csapatnak. Hétszeres magyar bajnok, hatszor nyerte meg az Universiadét. 1995-ben Európa bajnokságot nyert, ötször volt csapatban  világbajnok, 2006-ban egyéniben is aranyérmet nyert. 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban nyert  egyéniben olimpiai bajnokságot. 
 

Tordasi Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó (sz. 1951)

szeptember 29, 2017 - 23:52

Első komoly sikere az 1971-es ifjúsági világbajnokságon elért győzelme. Hatszoros magyar bajnok, három egyéni, három csapatgyőzelemmel. 1973-ban, Göteborgban világbajnok volt a tőrcsapat tagjaként. Az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet nyert a női tőrcsapattal. Legnagyobb sikerét az 1976-os, montreali olimpián érte el, egyéniben aranyérmes, a csapattal ezüstérmes lett. Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmes lett a csapat. 1973-ban és 1976-ban az év sportolónője, 1973, 1976, 1977 és 1979-ben az év magyar vívója volt. Sportolói pályafutásának befejezése után az MTK edzője lett.

Gyenge Valéria úszó, fotóművész (sz. 1933)

április 03, 2018 - 17:15

Tizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte 100 mellen. 1952-ben Helsinkiben 400 gyorson olimpiai bajnok lett.  Két évvel később a torinói Európa-bajnoksgon a 4x100 méteres gyorsváltóval nyert aranyérmet, a 400 méteres gyorsúszásban a második helyen végzett. 1956-tól Kanadában él, ahol először edzőként, majd fotóművészként dolgozott. Megalapította a Real Image Photography céget és nagysikerű kiállításokon mutatta be munkáit.