Divina Galica síző, autóversenyző (sz. 1944)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Divina Galica síző, autóversenyző (sz. 1944)

augusztus 13, 2016 - 14:23

Divina Mary Galica 1944. augusztus 13-án született Bushey Heatban (Anglia). Már 19 évesen részt vett az Insbrucki Téli Olimpián, sielőként a downhill és műlesiklás számokban indult. Legjelentősebb sikerei közé tartozik, hogy mint a női sícsapat kapitánya ott volt az a 1968-as grenoble-i, és az 1972-es Sapporoi-ban. Mindkét helyen bejutottak az első tíz közé az óriás-műlesíklás számban. A brit sielésben ő tartja sebességrekordot (125 mérföld/óra)
Miután befejezte autóversenyzői pályáját, visszatért a síversenyekhez.

Az autóversenyzéssel egy celebek számára rendezett Ford Escort versenyen ismerkedett meg. Mindenki meglepetésére őlyan jól szerepel rajta, hogy John Webb, a Brands Hatch igazgatója ajánlatot tett neki. A gokartozáson és az F2-n át vezetett az útja a Forma–1-ig, ahol a világbajnoki sorozat mellett rendszeresen indult a nem hivatalos, csak Nagy-Britanniában futó Aurora F1-es sorozatban. Itt bajnoki ezüstéremig jutott.

Első hivatalos F1-es részvételére az 1976-os Brit Nagydíjon került sor, Surtees-Forddal. Ez az esemény két szempontból is mérföldkőnek számít a sportág történetében. Egyrészt, ez volt az első F1-es futam, amelyre két nő is igyekezett kvalifikálni magát (a másik Lella Lombardi volt); másrészt Galica – férfi versenyzőtársai megrökönyödésére – a 13-as rajtszámmal próbálkozott, ami a közhiedelem szerint balszerencsét jelent, ezért addig mellőzték a rajtszámok kiosztásánál.

Rövid kitérő után 1978-ban visszatért a Forma–1-be a Hesketh csapatával, amikor is sikerült új szponzort keríteni. Miután sem Argentin, sem a Brazil Nagydíjon nem került be az indulók közé, Divina visszatért az Aurora-sorozatba.

Az autóversenyzést ezután sem hagyta abba, majd pár kamionversenyen is részt vett.

Skip Barber autósiskolájában lett oktató, versenymérnök, majd mikor az eladta a versenysorozatot, az iRacing (autóverseny-szimulációs játék) igazgatója lett.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ónodi Henrietta olimpiai bajnok magyar tornász (sz. 1974)

május 22, 2016 - 13:57

Ötévesen a Békéscsabai Előre Spartacus szakosztályában kezdett tornázni. Első bajnoki aranyérmét az 1985-ös serdülő országos bajnokságon nyerte. 1988-ban és 1989-ben a mesterfokú bajnokság győztese. 15 évesen, Brüsszelben a felemás korláton nyert aranyérmével ő lett a magyar tornasport első női Európa-bajnoka, talajon bronzérmes. Az athéni EB (1990) kétszeres bronzérmese (összetett egyéni és talaj). Egy évvel később az indianapolisi világbajnokságon második lóugrásban. A sokszoros magyar bajnoknő sorozatban volt az Év tornásznője (1989-92).

Novák Ilonka úszó (sz. 1928)

május 15, 2016 - 23:54
Lovász Gitta és Novák Ilona 1940-ben

Első bajnoki aranyérmét 1940-ben nyerte a 100 méteres hátúszásban. 1948-ban a londoni olimpián negyedik volt a rövidebb hátúszószámban és ötödik a 4x100 m-es gyorsváltóban. A helsinki nyári játékokon 1952-ben a világcsúcsot úszó 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként nyert olimpiai bajnokságot. A 200 méteres hátúszásban ő volt az első három percen belüli úszónő. Egyéniben 24, váltóban 6 országos bajnokságot nyert, az FTC örökös bajnoka. A Testnevelési Főiskolán 1963-ban edzői oklevelet szerzett.