Burchard-Bélaváry Erzsébet pedagógus (1897–1987) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Burchard-Bélaváry Erzsébet pedagógus (1897–1987) 

november 04, 2020 - 23:50
A Montessori-módszer hazai meghonosítója.

A-módszer hazai meghonosítója, magánóvoda- és magániskola-alapító, szakszervezeti vezető. 1916-ban végzett a budapesti Csalogány utcai tanítóképzőben. Bécsben megismerkedett Montessorival és pedagógiájával, ezeknek az elveknek alapján működő iskolákban tanított Bécsben és Hollandiában. 1926-ban hazatért, óvodával egybekapcsolt magániskolát nyitott. Az 1930-as  évektől a Budapesti Állami Óvónőképzőben továbbképző tanfolyamot szervezett, gyakorlati bemutatásokat vezetett óvónőknek, tanítóknak, szülőknek, tanulóknak. Sok szál kötötte a munkásmozgalomhoz, a második világháborúban üldözötteket mentett. A háború után a Pedagógusok Szabad Szakszervezetében az óvónői tagozatot szervezte és vezette. Komoly része volt a kisdedóvási törvénytervezet megírásában és a dolgozók esti óvónőképzőjének megszervezésében. 1959-től 1962-ig, nyugdíjba vonulásáig a Kecskeméti Óvónőképző Intézet igazgatója volt. 

Néhány munkája:

  • A Montessori mozgalom vázlatos története;
  • Gyakorlati gyermekvédelem;
  • Óvodai matematikai foglalkozások;
  • Hangari hoiku-nen ni okeru kyoju (Tokió, 1983).

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első magyar közgazdásznő: Takaróné Gáll Beatrix

május 08, 2019 - 02:00

Kiskunfélegyházán született 1894. december 30-án a család nyolcadik gyermekeként. Apját hatévesen elvesztette. Megözvegyült anyja minden gyerekét taníttatta. Beatrix a helyi római katolikus tanítóképzőben elemi iskolai tanítói oklevelet szerzett 1913-ban. Párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott, zongorázott és orgonált. 1914-ben beiratkozott a budapesti Erzsébet Nőiskolába. Miközben végig önfenntartó volt (templomban orgonált és énekkart vezetett), megszerezte a második pedagógusi diplomáját természettudományi szakon 1917-ben.

Slachta Margit szerzetes, politikus, feminista (1884 –1974)

december 28, 2016 - 00:01

A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1907-ben szülei három kisebb gyermekükkel anyagi csőd miatt Amerikába vándoroltak, de Margit nem tartott velük.

Karacs Teréz pedagógus (1808–1892)

január 03, 2019 - 09:00

Apja Ferenc rézmetsző, anyja Takács Éva, az első magyar nő, aki nyilvános publikációban arról értekezett, hogy azonos képesítés mellett a nők a férfiakkal egyenértékű tudományos, művészeti és politikai teljesítményre lennének képesek. A családban mind a hat gyerek alapos nevelést kapott.  A Karacs-házat látogatták a kor neves írói, művészei, így Teréz inspiráló környezetben nőtt fel.