Glenda Jackson angol színész, politikus (sz. 1936)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Glenda Jackson angol színész, politikus (sz. 1936)

május 09, 2018 - 14:18

Szenvedélyes, érzékeny hősnőket játszott színpadon és filmen. A Szerelmes asszonyok és az Egy kis előkelőség című filmjeiért 1970-ben és 1973-ban Oscar-díjat kapott. Újságíróként is dolgozott, majd a politika felé fordult, és 1992-ben munkáspárti képviselőként bejutott a parlamentbe. A Munkáspárt hatalomra kerülésekor London közlekedési miniszterének nevezték ki. A 2010-es választáson, csekély különbséggel ugyan, de ismét képviselővé választották.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Antonie Strassmann német pilóta, színész, üzletasszony (1901–1952)

április 14, 2017 - 00:40

Berlinben született, jómódú értelmiségi családba. Mindenfajta sport érdekelte, tornázott, úszott, hegyet mászott, boxolt, síelt. 16 évesen lett színésznő, 1920-ban Schiller és Goethe darabjaiban szerepelt nagy sikerrel. Igazán ismertté az 1929-ben készült Die Ehe című film tette. A repüléssel egyik bátyja ismertette meg, 1928-ban szerezte meg pilótaengedélyét. 1931-ben az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban élt. A következő évben saját gépével Európába repült, útjáról írt cikkei több lapban megjelentek.

Jászai Mari színész (1850–1926)

december 10, 2018 - 20:17

1850. február 24-én született Ászáron ácsmester gyermekeként. Nemesi származású, de elszegényedett anyja korán meghalt, apja ezután, ha úgy tartotta kedve, vizes kötéllel verte meg nyolc gyermekét. A kis Mari korán szolgasorba került, nyomorúságos körülmények között élt, de lopott perceiben vigaszt lelt az olvasásban. Szeretett színházast játszani, a többi gyereket rögtönzött jelenetekkel szórakoztatta. Szolgált Bécsben is, majd a königgrätzi csatában markotányosnő volt. Helytállásáért pénzjutalmat kapott, amiből ruhákat vett.

Delphine Seyrig (1932–1990) színésznő

október 15, 2009 - 14:29
Delphine Seyrig

A színésznő Bejrútban született 1932-ben, Párizsban tanult, később többek közt New Yorkban is élt. Franciául, angolul és németül is kiválóan beszélt, emiatt a lehető legváltozatosabb szerepeket kapta. Egyik legemlékezetesebb - szándékosan Marlene Dietrich-re emlékeztető - alakítása Báthory grófnő Harry Kümel Daughters of Darkness című, 1971-es filmjében, mely Sheridan LeFanu Carmilla c. vámpírnovellájának szabad adaptációja. A vámpírfilm konvencióitól való elszakadás folytán a mű feminista filmként is értelmezhető.