Clara Lemlich amerikai szakszervezeti aktivista, szüfrazsista (1886 - 1982

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Clara Lemlich amerikai szakszervezeti aktivista, szüfrazsista (1886 - 1982

március 28, 2018 - 14:39
A XX. század elejének egyik legnagyobb sztrájkját szervezte 1909-ben, amikor húszezernél több textilipari munkás – javarészt nők – vonult az utcára, jobb munkakörülményeket, magasabb bért követelve.

Az ukrajnai Gorodokban született, 17 éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba emigrált, New York Cityben telepedtek le. A Lower East Side varrodájában kezdett dolgozni, kegyetlen körülmények között. A munkásnőknek nem volt szakszervezetük sem, ezért létrehozta az International Ladies Garment Workers Union-t. Munkakörülményeik javítására többször szervezett sztrájkot, a legnagyobb az 1909-es megmozdulásuk volt.

Tevékenységéért feketelistára került, többé egyetlen ruhagyár sem alkalmazta.

Csatlakozott a női választójogi mozgalomhoz, a Wage Earners League for Woman Suffrage egyik alapítója volt, de komoly vitái támadtak a középosztálybeli vezetőkkel.

1913-ban házasságot kötött Joe Shavelson nyomdásszal, három gyerekük született. Figyelme ekkor fordult a háztartásbeli nők, anyák, a fogyasztók érdekvédelme felé.

1926-ban csatlakozott a kommunista párthoz, ugyanabban az évben a United Council of Working Women egyik alapitója volt. A szervezet 1935-től Progressive Women's Councils néven működött tovább. Tevékenységük során például többszáz városban sikerült elérniük a hús árának komoly csökkentését.

Az ötvenes években visszatért gyökereihez, újra részt vett az International Ladies’ Garment Workers’ Union munkájában és az American League Against War and Fascism egyik alapító tagja volt. Második férjének halála után Los Angelesben a Jewish Home for the Aged lakójaként megszervezte az otthon dolgozóinak szakszervezetét és csatlakozásukat a United Farm Workers sztrájkjához. 

Aktivista tevékenységét 96 éves korában bekövetkezett haláláig folytatta.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel.

Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak.

Annie Buller kanadai szakszervezeti vezető, aktivista (1895–1973)

december 26, 2017 - 23:30

Ukrajnában született, kisgyerekkorában emigráltak szülei Kanadába. Az első világháború idején csatlakozott a Socialist Youth Movement-hez.Ebben az időben New York-ban a Rand School of Social Science-en marxizmust hallgatott. Az 1920-as években sokat utazott az országban, többek között ő szervezte meg a bányászok, a vasasok, a varrónők szakszervezetét. 1922-ben a Workers' (Communist) Party of Canada tagja lett. 1931-ben általános sztrájkot szervezett Torontóban a varrónők bérének emelésésre és munkakörülményeik javítására, ugyanebben az évben a Estevanban a bányászok sztrájkját segítette.

André Léo francia író, újságíró, feminista (1824–1900)

augusztus 18, 2017 - 15:34

Victoire Léodile Béra Lusignan-ban született, értelmiségi családba. 1851-ben férjével, akinek a 1848-as forradalomban való részvételéért menekülnie kellett, Svájcba költözött. Két fia nevén – André, Léo – kezdett publikálni, újságcikkei, elbeszélései, regényei jelentek meg.