Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

december 27, 2017 - 00:28
Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász nevéhez kapcsolódik a változócsillagok fényességváltozási periódusa és a fényesség közötti összefüggés felfedezése.

1868. július 4-én született Lancesterben, egy lelkipásztor lányaként. Középiskolai évei alatt fokozatosan elvesztette a hallását.

A radcliffe-i középiskola befejezése után 1893-ban a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol „emberi számítógép”-ként alkalmazták. Feladata az volt, hogy az obszervatórium által készített fotólemezeket katalogizálják, és a rajtuk található objektumokat fényesség szerinti osztályozzák.

(Erre a monoton, unalmas munkára kizárólag nőket vettek fel, képzettségükhöz viszonyítva rendkívül alacsony fizetésért.)

Leavitt egyrészt kidolgozott egy kategorizálási rendszert, amit egészen a számítógépek alkalmazásáig használtak.

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász

Nevéhez fűződik továbbá a változócsillagok fényességváltozási periódusa és a fényesség közötti összefüggés felfedezése (1908). Az összefüggés alkalmazásával állapítják meg a csillagászok a világegyetem távoli pontjainak távolságát. Számításai alapján bizonyították, hogy a Tejútrendszeren kívül van a többi galaxis.

1921-re, amikor Harlow Shapley vette át az obszervatórium irányítását, Leavitt lett az asztrofotometriai osztály vezetője. Azonban az év végére a rákbetegség legyőzte és meghalt. Nobel-díjra terjesztették fel, de azt posztumusz már nem kaphatta meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Mitchell csillagász (1818–1889)

július 29, 2017 - 13:54

Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja teleszkópjával meghatározta egy új üstökös pályáját. 1865-ben lett a Vassar kollégium professzora, az obszervatórium vezetőjének nevezték ki. Elérte, hogy a férfi professzorokkal azonos fizetést kapjon. 1873-ban megalapította az American Association for the Advancement of Women-t (Amerikai Egyesület a Nők Helyzetének Jobbításáért). Sokszor idézik a tanítványainak leggyakrabban feltett kérdését:

Emma P. Carr amerikai kémikus (1880–1972)

július 22, 2019 - 12:24

A fizikai szerves kémia és a spektroszkópia területén kiemelkedő eredményeket elérő tudós, egyetemi tanár, a rangos Garvan Medal első kitüntetettje volt 1937-ben. 1905-ben diplomázott a Chicago-i egyetemen, a Mount Holyoke College kémiai tanszékén kapott állást. Doktori értekezését szintén a Chicago-i egyetemen készítette és védte meg 1910-ben. Egyetemi oktatómunkája mellett néhány év alatt jónevű kutatóként lett ismert, 1913-ban a megkapta kinevezését a kémiai tanszék vezetésére. Sokat publikált, nemzetközi kutatócsoportok munkájában vett részt.  

Virginia Kneeland Frantz amerikai orvos (1896–1967)

november 28, 2017 - 16:40

New Yorkban született, jómódú családba. A Bryn Mawr College hallgatója volt, 1918-ban kémiából évfolyamelsőként diplomázott. A Columbia egyetemre jelentkezett orvostanhallgatónak, az volt az első év, hogy nőket is felvettek. 1922-ben diplomázott, ő volt az első nő, akit a New York Presbyterian Hospital rezidensnek felvett, két év múlva alorvosnak nevezték ki. Sebészi munkája mellett oktatott is, 1951-ben kapta meg professzori kinevezését. 1959-ben írt tanulmánya a hasnyálmirigyrákról a mai napig alapmű.