A világ első képviselőnőinek egyike: Lucina Hagman finn tanár, politikus, feminista (1855–1946)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

A világ első képviselőnőinek egyike: Lucina Hagman finn tanár, politikus, feminista (1855–1946)

április 19, 2017 - 22:51

Nemcsak hazájában, de az egész világon az első női képviselők közé tartozott, 1907-ben választották be a finn parlamentbe. 1875-ben végzett a Jyväskylä tanárképzőn, egy kisvárosban majd Helsinkiben tanított. Alapítója és igazgatója volt az első finn koedukált iskolának. 1905-ben indította el a Naisten Ääni (Nők hangja) folyóiratot, haláláig a szerkesztőség tagja volt. Egyik létrehozója volt a finn nők szakszervezetének, a Suomalaisen Naisliiton-nak. Alapítója és első elnöke volt a finn feministák szervezetének, az Unioni-nak. 1907-től 1917-ig a finn parlament tagja volt, ahol következetesen képviselte a nők érdekeit.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Alexandra Gripenberg finn író, újságíró, politikus, feminista (1857–1913)

március 24, 2017 - 01:05

Az első finn nőjogi szervezet, a Suomen Naisyhdistys  alapítója arisztokrata családból származott. Az 1870-es évek elején kezdett publikálni, Ringa vagy Aarne írói nevek alatt. 1887-88-ban Angliában és az Egyesült Államokban tanulmányozta a kortárs nőmozgalmat, megismerkedett a helyi aktivistákkal és részt vett a Washingtonban tartott nemzetközi nőkonferencián. Hazatérése után megválasztották a  Suomen Naisyhdistys  elnökének. 1893 és 1899 között az International Council of Women pénztárnoka volt.

Slachta Margit szerzetes, politikus, feminista (1884 –1974)

december 28, 2016 - 00:01

A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1907-ben szülei három kisebb gyermekükkel anyagi csőd miatt Amerikába vándoroltak, de Margit nem tartott velük.

Margaret Bondfield angol munkáspárti politikus, feminista (1873–1953)

március 25, 2017 - 01:06

Anglia első női minisztere munkáscsaládba született, 15 éves korában bolti eladóként kezdett dolgozni. Belépett a szakszervezetbe, ez volt a kezdete életreszóló kapcsolatának a munkásmozgalommal. A  Women's Trade Union League és a National Federation of Women Workers tagjaként harcolt a nők jogaiért. 1906 és 1909 között az Adult Suffrage Society elnöke volt. A Labour Party (Munkáspárt) tagjaként az első női parlamenti képviselők egyike volt, 1929-ben munkaügyi miniszterré nevezték ki. Elismert szónok volt, cikkeket, könyveket publikált.