Marie Popelin (1846–1913) feminista, az első belga ügyvédnő

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Marie Popelin (1846–1913) feminista, az első belga ügyvédnő

október 24, 2010 - 13:30

Marie Popelin (1846–1913)

Marie Popelin 1846. december 16-án Brüsszelben született. A jómódú polgárcsalád lánya a korában nők számára elérhető legmagasabb képesítést, tanári diplomát szerzett.

Néhány év tanítás után , a belga nőnevelés egyik úttörője együttműködésével Brüsszelben megalapították az első középfokú leányiskolát, amely a fiúkéhoz hasonló színvonalú képzést adott.

Az iskola sikere után később több belga városban is nyitottak hasonlókat. A brüsszeli Free University Belgiumban az első volt, amelyik női hallgatókat is fogadott. Marie Popelin 37 éves korában itt kezdte jogi tanulmányait, és 1888-ban sikeresen ledoktorált. Bár nők tanulhattak az egyetemen, praktizálásuk elé akadályokat gördítettek. Ahhoz, hogy próbaévüket megkezdhessék, a belga ügyvédjelölteknek esküt kellett tenni.

A brüsszeli állami főügyész nem engedélyezte Marie eskütételét azon egyszerű oknál fogva, hogy nő. Fellebbezését a feljebbviteli bíróság, majd a semmitőszék is elutasította azzal, hogy a női ügyvédek problémája a törvényhozásra tartozik, amely 1890-ben napirendre tűzte a kérdést. A liberális oldal támogatta a nőket, de a klerikális többség ellenük szavazott.

Marie Popelin kamarai tagságának elutasítása a korabeli belga és külföldi lapokban nagy port vert fel, és a “Popelin ügy” néven híresült el. Marie Popelin úgy érezte, tenni kell a nőket érő igazságtalanságok ellen. 1892-ben ügyvédje, Louis Franck; az első belga orvosnő, ; és az ügyvéd és békeharcos Henri La Fontain közreműködésével megalakult a Belgian League of Women's Rights (női jogok belga egyesülete).

Az egyesület céljai közt szerepelt többek között a polgári törvénykönyv módosítása, a nők szociális és gazdasági egyenlősége, a nők választójogának megadása. Hazai tevékenységükön kívül nemzetközi kapcsolatokat is ápoltak, Brüsszelben 1897-ben és 1912-ben nemzetközi feminista kongresszust rendeztek.

Az egyesület egyik vezetőjeként Marie Popelin igen aktiv tevékenységet folytatott, és egyik szerkesztője volt az egyesület La Ligue címmel kiadott újságjának is, részt vett a különböző hazai és nemzetközi feminista találkozókon. 1905-ben egyik kezdeményezője volt a National Council of Women megalapításának, amely később a Belgian League tevékenységét is átvette, és a mai napig eredményesen működik.

Nem mondott le ügyvédi kamarai tagságának megszerzéséről sem, de minden erőfeszítése kudarcot vallott. Csak évekkel halála után, 1922-ben fogadott az ügyvédi kamara Belgiumban női tagokat.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ruth Bader Ginsburg amerikai jogász (sz. 1933)

március 25, 2017 - 00:54

1972-ben ő volt az első nő, akit kineveztek a Columbia University professzorának. 1992-ben Clinton elnök javaslatára a legfelsőbb bíróság tagja lett. Egész életében a nőjogok elkötelezett támogatója volt, nevéhez fűződik az ACLU (American Civil Liberties Union) Women's Rights Project elindítása. Pályafutása alatt számtalan nemi alapú diszkriminációs ügyben hozott precedens értékű döntést. 

Emily Murphy kanadai író, feminista (1868–1933)

március 25, 2017 - 00:42

A nőjogi aktivista csoport, a Famous Five (híres ötös) egyik tagja (a többiek: , Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlby). Az első békebíró nemcsak Kanadában, de a brit birodalomban is. A bíróságon első munkanapján egy ügyvéd tiltakozást jelentett be, mivel a nők – az érvényes törvények szerint – nem jogi személyek.

Winifred Cullis brit orvos, feminista (1875–1956) 

június 02, 2016 - 00:00

Az első nő, aki brit orvosegyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott, egész életében a nők tanuláshoz való jogáért munkálkodott. Cambridge-ben volt a Newnham College hallgatója, végzés után 1901-től a London School of Medicine for Women élettani tanszékének demonstrátoraként kezdett  dolgozni. Később a kutatómunkába is bekapcsolódott, több publikációja jelent meg, 1919-ben kapta meg professzori kinevezését. Világszerte előadásokat tartott a nők továbbtanulásának fontosságáról. A British Federation of University Women és az International Federation of University Women elnöke volt