Nők vagina nélkül

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Nők vagina nélkül

április 20, 2014 - 15:44
Nők vagina nélkül. Van ilyen, és – noha a mottót Enslernek a transznőkről szóló monológjából („Kiverték a fiúból a lányt”) vettem – nem csak transzneműek esetében. A Transvanilla Egyesület a Facebook-oldalán ma megosztott egy (nem saját) cikket, amely egy mexikói, cisznemű, vagina nélkül született nőről szól.

OpenClipart / Pixabay

Nők vagina nélkül. Van ilyen, és – noha a mottót Enslernek a transznőkről szóló monológjából („Kiverték a fiúból a lányt”) vettem – nem csak transzneműek esetében. A a ma megosztott egy (nem saját) , amely egy mexikói, cisznemű, vagina nélkül született nőről szól.

„Az orgazmus hullámokban ér el.
Eddig csak rángva jött.
Olyan vagyok, mint a szomszéd lány.
Alezredes apám fizette
végül
a vaginám.”

(Eve Ensler: Vagina Monológok)

A cikkel többek közt az a gond, hogy a probléma megoldását kizárólag a tudomány feladatának tekinti, és az, hogy (azzal egyidejűleg, vagy attól függetlenül) változtassunk a társadalmi és személyes attitűdünkön az olyan emberek felé, akiknek más a teste, szóba sem jön. Ettől az érintett is magáévá teszi a meggyőződést, hogy ő csökkent értékű. „Lehet, hogy így sem [a beavatkozástól sem] leszek teljesen normális, de közelebb leszek a normális élethez” – nyilatkozza ez a mexikói nő. Rossz megközelítés. Normális vagy, és jogod van bárkit elküldeni a picsába, aki az ellenkezőjét állítja. Az a nem normális, aki nem elsősorban emberként tekint rád, és nem az emberi tulajdonságaid alapján ítél meg. Természetesen jogod van a tested megváltoztatása mellett dönteni, DE nem ezen múlik, hogy normális vagy-e.  

Ez a cikk eszembe juttatott egy korábbi találkozást, egy hasonló sorsú fiatal magyar lánnyal. Mivel a történet a Facebookon érdeklődést váltott ki, ide is megírom – és azért is, mert a jelenleg tárgyalt témánk, a egy újabb aspektusát tárja fel az eset. Senki, hangsúlyozom, SENKI, egyetlen ember sem érdemel testszégyenítést, akármilyen okból, AKÁRMENNYIRE is eltér a normától, a megszokottól a teste.

Pár éve a nőgyógyászati klinikán töltöttem két napot egy kisebb beavatkozás miatt. A szomszédos ágyon egy fiatal lány feküdt, akinek iszonyú kínjai voltak, és azokra kábítószerfélét kapott, de az sem hatott sokáig, és abból sem kapott mindig. Nyöszörgött, sírt, jajgatott, ilyen szívfacsaró szenvedéssel sem előtte, sem azóta nem találkoztam, és nem, nem az akaraterő vagy az önuralom hiányáról volt szó, ezt bizton állíthatom. Édesanyja és más rokon nők szinte állandóan mellette voltak, biztatták, mosdatták, törődtek vele. Egy szobatársunk, egy nagyon undok nő, felháborodottan átkérte magát egy másik kórterembe, mert nem bírta a jajgatását – emiatt aztán a lány még inkább maga alatt lett, és már azért is sírt, hogy ő soha nem volt olyan, aki miatt mások elmennek. Hiába vigasztalta egy emberként mindenki, hogy nem vele van a baj, ez hasztalannak bizonyult.

Este, amikor már minden látogató hazament és a kórterem elcsendesedett, két roham közt, alig hallhatóan a kimerültségtől, megkérdezte, hogy abortusz miatt vagyok-e itt. Csodálkozva fordultam felé, mondtam, hogy nem. Nem tudom, hogyan folytatódott volna a történet, ha „igen” lett volna a válasz (az akkori párom napközben bent ült velem sokáig, és mint mondta, abból gondolta, hogy ilyen baleset ért minket), mert egy fura szektába nevelték bele, ahol összetartás van ugyan, el is ismertem a látottak alapján, hogy példaértékű összetartás, viszont teljes a prüdéria, nincs házasság előtti szex, stb. - mindenesetre, a lány elmesélte nekem az életét. Földre hulló gyöngyszemekként koppantak a halk szavai, visszhangokat vertek a személytelen kórterem kopár, fehér falain, és visszhangoznak az emlékeimben ma is.

Vagina nélkül született, a (szintén szektabeli) vőlegénye emiatt elhagyta. Csiklója, kérdésemre válaszolva, elmondta, van, de ha jól értettem, semmilyen kísérleti lépést nem tett a szexualitás terén, köszönhetően az ilyen szempontból elnyomó vallási háttérnek és az önbizalomhiányának is. Az orvosok neki is mondták, hogy speciális eljárással ki lehetne alakítani neki egy vaginát, de jelenleg nagyobb baj volt az a betegsége, ami a fájdalmait okozta (nem tudom, mi volt az).  Többet nem tudtam meg, mert bejött egy ápoló, és ránk szólt, hogy ne beszéljünk (volt a szobában egy harmadik beteg is, aki nem csatlakozott a társalgáshoz).

Reggel újra rátört a lányra kín, szóltam kint a nővéreknek, hogy a szobatársamnak nagy fájdalmai vannak, de elzavartak azzal, hogy valamit tűrni is kell. (Hát ez nem az a kategória volt...) Odaültem az ágya szélére, és mondtam, hogy szorítsa a kezem, ha jönnek ezek a görcsök, ne törődjön vele, hogy fáj-e nekem, a szünetekben meg itatni próbáltam, teljesen abszurd volt, de ötpercenként kérdeztem, hogy adhatok-e neki vizet, mert annyira őrjítő volt az érzés, hogy ott szenved, gyötrődik, és semmit nem tehetek érte.

Amikor én eljöttem, a lány épp ájult volt a kábítószertől, amit röpke pár óra szenvedés után végül mégiscsak bekötöttek neki. Hagytam az éjjeli szekrényén egy levelet, amiben az állt, hogy SOHA SENKINEK ne higgye el, hogy ő kevesebbet ér, mint más. Pár éve egy közös ismerősünk mondta, hogy a lány örült a levélnek, és a puszira is emlékezett, amit a homlokára adtam, csak reagálni nem tudott. Soha nem fogom őt elfelejteni, remélem, azóta jobban alakult az élete.

Ne bántsatok, és ne is sajnáljatok senkit. Minden emberre úgy tekintsetek, mint egyenrangú, azonos emberi jogokkal bíró embertársatokra. Mert mindenki az. Ennyi.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A transzfóbiától az értetlenkedésen át az elfogadásig – a transzneműségről november 20., a Transznemű Áldozatok Emléknapja alkalmából

november 19, 2012 - 23:58

A Transzneműek Emléknapja (Transgender Day of Rememberance), mely minden év november 20-án esedékes, a transznemű embereket ért gyűlölet-bűncselekményekre, gyilkosságokra, bántalmazásra és diszkriminációra hívja fel a figyelmet. 1998-tól tartják, amikor is – transzszexuális mivolta miatt – meggyilkolták az amerikai transznemű nőt, Rita Hestert.

Conchita Wurst vs. Harrach Péter

május 11, 2014 - 17:44
Harrach Wurst

Valóságos morális pánikot váltott ki, hogy az idei eurovíziós dalfesztivált az osztrák "szakállas nő"-ként emlegetett Conchita Wurst nyerte. A felrobbant Facebookon a kommentelők pusztuló társadalomról, iszonytató erkölcsi relativizmusról, nők számára kötelező és férfiak számára szigorúan megtiltott szakállviselésről, fenyegető világvégéről, Szodomáról, Gomorráról, és utcán ürítkező járókelőkről értekeznek. Legszembetűnőbb azonban - a youtube nemzetközi kommentjei közt is - a gyermekek miatti aggodalom. Hogyan hat a kis lelkükre, ha meglátnak egy szakállas nőt a tévében? Mi lesz, ha, horribile, dictu, kedvet kapnak a látottak utánzásához?

"Azt hittem, felgyújtjuk a patriarchátust" - Transzfeminizmus workshop a Pride-on

július 13, 2013 - 18:33
Kép forrása: tinfeminist.wordpress.com
A Budapest Pride hete alatt a "Transzfeminizmus" workshop volt számomra az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt program, mert két, önmagában is marginalizált és súlyos félreértésekkel, sztereotípiákkal terhelt témát hozott össze: értelemszerűen a feminista mozgalom transzneműek által képviselt irányzatáról szólt, és arról, hogy mely közös pontok találhatók a nők és a transzneműek elnyomásában. A workshopra, két feminista transznemű nő vezetésével, nagyszámú közönség részvételével, július 3-án, szerdán 19 órától került sor a Bálint Házban.