Ann Preston amerikai orvos (1813–1872)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Ann Preston amerikai orvos (1813–1872)

május 30, 2015 - 22:52
Az első nő, akit orvosképző intézményben dékánná választottak.- Komoly szerepe volt a női orvosok elismertetésében, a témáról több cikke jelent meg.

1813-ban született a pennsylvaniai West Grove-ban, nyolcgyermekes családban. Az abolicionista kvéker szülők háza menedékhelyként is működött szökött rabszolgák számára. Ann is csatlakozott a rabszolgafelszabadító, valamint az alkoholellenes és a nőjogi mozgalomhoz. Először tanítónőként dolgozott, gyerekverseit könyvben kiadta.

Dr. Nathaniel Moseley-tól magánúton orvostudományt tanult, de hivatalosan nem képezhette magát: hiába próbálkozott, nők nem járhattak orvosi egyetemre. A helyzettel elégedetlen kvékerek megalapították a Woman's Medical College of Pennsylvania-t, a világ első olyan orvosképző intézményét, amely kizárólag nőket vett fel (és ez 1970-ig így is maradt). A 38 éves Ann az első hallgatók között volt. 1852-ben végzett, Philadelphiában kezdett praktizálni.

Két évvel diplomája megszerzése után egyeteme meghívta tanárnak, élettant és higiéniát adott elő. 1866-ban az akkori dékán megpróbálta megakadályozni, hogy Mary Corinna Putnam Jacobi az intézményben diplomát szerezzen. Ann kiállt a leendő orvosnő mellett, és végül, miután elődje lemondott, őt nevezték ki az egyetem dékánjává. Ezt a posztot - első nőként a világon - haláláig betöltötte.

Elérte, hogy a férfi hallgatók heves tiltakozása ellenére a medikák látogathassák a Blockley Phladelphia Hospital és a Pennsylvania Hospital gyakorlati óráit. Végül azonban 1869-ben, miután a nő hallgatókat - köztük t - agresszíven zaklatták, nőkórház alapítására tett javaslatot. Így alakult meg a Woman's Hospital of Philadelphia, amelynek Ann egyik igazgatója és konzultánsa volt.

Házasságot nem kötött. Szakmai és baráti kapcsolatokban gazdag, boldog életet élt. Komoly szerepe volt a női orvosok elismertetésében, a témáról több cikke jelent meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Susan B. Anthony amerikai feminista, író (1820–1906)

november 03, 2011 - 17:45

1820. február 15-én született Susan Brownell Anthony, szigorú erkölcsű nyolcgyermekes kvéker családba. A kvékerek vallják, hogy az istennel való kapcsolathoz elég a minden emberben megtalálható “belső fény”. Elítélték a háborúskodást, a rabszolgatartást, a részegességet, és a közösségen belül a nők és férfiak egyforma bánásmódban részesültek.

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.

Maria Mitchell csillagász (1818–1889)

július 29, 2017 - 13:54

Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja teleszkópjával meghatározta egy új üstökös pályáját. 1865-ben lett a Vassar kollégium professzora, az obszervatórium vezetőjének nevezték ki. Elérte, hogy a férfi professzorokkal azonos fizetést kapjon. 1873-ban megalapította az American Association for the Advancement of Women-t (Amerikai Egyesület a Nők Helyzetének Jobbításáért). Sokszor idézik a tanítványainak leggyakrabban feltett kérdését: