A nők két hónapig lényegében ingyen dolgoznak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A nők két hónapig lényegében ingyen dolgoznak

október 26, 2018 - 22:49
Brüsszel, 2018. október 26., péntek (MTI) - Az Európai Unióban (EU) a nők az átlagos órabéreket tekintve még ma is 16,2 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak - közölte az Európai Bizottság pénteken.

 A tájékoztatás szerint Magyarországon valamivel kedvezőbb a helyzet, a nemek közötti bérkülönbség 14 százalék, vagyis alacsonyabb az uniós átlagnál.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, továbbá Marianne Thyssen és Vera Jourová uniós biztosok a november 3-án esedékes Egyenlő Díjazás Napja alkalmából kiadott közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, az EU egyik alapértéke, hogy a nők és a férfiak egyenlők egymással. Elfogadhatatlannak nevezték, hogy ennek ellenére az éves béreket tekintve a nők két hónapig lényegében ingyen dolgoznak férfi kollégáikhoz képest.

A nemek közötti bérszakadék nem csupán elvben tisztességtelen, hanem a gyakorlatban is. A nőket bizonytalan helyzetbe kényszeríti életpályájuk során, sőt nyugdíjba vonulásuk után még inkább, tekintettel a nemek közötti 36,6 százalékos nyugdíjkülönbségre 

- fogalmaztak. Mint közölték, a bérszakadék mögött több tényező húzódik meg. A nők gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben, nehezebben kerülnek vezető vállalati pozíciókba, olyan ágazatokban dolgoznak, ahol alacsonyabbak a fizetések, és gyakran rájuk hárulnak a családtagok és a házimunkával járó feladatok. Véleményük szerint ezeknek a tényezőknek a szerepét csökkenteni lehet a munka és a magánélet közötti egyensúly javítása révén.

Az Európai Bizottság pénteken közzétette azon felmérésének eredményét is, amely azt vizsgálta, hogyan vélekednek az európaiak a munka és a magánélet közötti egyensúlyról. A felmérésből többek között kiderül, hogy a 65 évnél fiatalabbak közel egyharmada (31 százaléka) számára nem állnak rendelkezésre rugalmas munkafeltételek. Magyarország esetében a válaszadók szerint ez az arány 10 százalékkal magasabb, 41 százalék. Ami az ot illeti, uniós átlagban a 65 év alatti férfiaknak mindössze 41 százaléka élt vagy kíván élni ezzel a lehetőséggel. Magyarországon a válaszadók harmadáról mondható el ugyanez. Mind az unióban (52 százalék), mind Magyarországon (49 százalék) magas azoknak az aránya, akik szerint a nők könnyebben tudnak családi szabadságra menni. Arról is sokan meg vannak győződve, hogy ha szabadságot vesznek ki, az hátrányos következményekkel jár a karrierükre nézve, uniós szinten a válaszadók 39 százaléka, Magyarországon pedig a megkérdezettek 30 százaléka vélekedett így.

Mint közölték az uniós bizottság 2018-2019-re szóló cselekvési terve szerint idén ez idáig 3,3 millió eurót költött olyan kezdeményezések támogatására, amelyek célja a pályaorientációval és a pályaválasztással kapcsolatos sztereotípiák elleni küzdelem. A következő hetekben nyilvános konzultációt indít a célok elérését elősegítő ötletek összegyűjtésére és annak felmérésére, hogy hogyan működnek a gyakorlatban az egyenlő bérezést előíró jogszabályok. Emellett javaslatot tesz országspecifikus ajánlásokra, valamint az európai szemeszter keretében elfogadandó, a nemek közötti bérszakadékról szóló visszajelzések készítésére is.

A bizottság megkezdte a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló irányelv értékelését is. Az értékelés többek között az érdekelt felekkel, különösen a szociális partnerekkel és a tagállamokkal folytatott megbeszéléseken fog alapulni.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A nők gazdasági lehetőségei – Cselekedjünk közösen! I. rész

március 20, 2017 - 17:49

Ezzel a címmel tartottak sajtószemináriumot az Európai Parlamentben, Brüsszelben március 6. és 9. között.

2017.03.07–én kedden délelőtt a magyar EP képviselők közül Jávor Benedek és Ujhelyi István tartott sajtótájékoztatót a témában, ugyanis egyetlen magyar női képviselő sem tartózkodott az Európa Parlamentben a szeminárium ideje alatt.

Gondolattérkép 100 szóban a nőről - Nőnapra

március 08, 2011 - 11:12

Anya, feleség, ribanc, istennő, kurva, naíva, plázacica, emancipunci, fapina, végzet asszonya, szerető, ágyas, háztartásbeli, vaslady, szűz, szűzkurva, boszorkány, tündér, szingli.

Éva, Mária, Médea, Szapphó, Bronte, Madonna, Nofertiti, Hatsepsut, Theophanu, Lady Gaga, Audrey Hepburne, Viktória, Erzsébet, Cleopátra, Jeanne d’Arc, Pompadour, Gábor Zsazsa, Marilyn Monroe, Marie Curie.

Éva büntetése - globális kitekintés

január 25, 2011 - 11:31

Miközben a klímaváltozás és a túlnépesedés problémájától hangos a „zöld sajtó”, arról már lényegesen kevesebb szó esik, hogy ezt a túlnépesedést úgy produkálja az emberiség, hogy közben demográfiailag 200 millió nő hiányzik a bolygóról. Az egészséges arány alapján 100 nőre 103 férfi születik, tehát lényegesen több nőnek kellene élnie a Földön, mint jelenleg. Ezek az adatok az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeket sejtetik.