Natalja Pogonyina orosz sakkozó (sz. 1985) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Natalja Pogonyina orosz sakkozó (sz. 1985) 

március 09, 2018 - 21:49

A jelenlegi olimpiai bajnokot ötéves korában nagyapja tanította meg sakkozni, később általános iskolája csapatának erőssége lett. Első fontos győzelme1998-ban volt, megnyerte a l4 éven aluli lányok bajnokságát.  Azóta töretlenül fejlődik, háromszor nyert a lányok Európa-bajnokságán, bronzérmes volt a Junior Világbajnokságon. 2008-ban holtversenyben első volt a Sakk  Egyetemi Világbajnokságon. 2004-ben lett nagymester,  attól az évtől tagja az orosz sakkválogatottnak. 2012-ben Isztambulban, 2014-ben Tromsöben a sakkolimpián az aranyérmes csapat tagja volt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Czigány Kinga kajakozó, olimpiai bajnok (sz. 1972)

február 17, 2018 - 15:00

Győrben kezdett sportolni, majd 1990-től a fővárosi Újpesti Dózsa, 1993-tól a Bp. Honvéd versenyzője volt. Első bajnoki aranyérmét 1986-ban a serdülő OB 500 méteres számában nyerte, 1989-ben ifjúsági világbajnok a négyes hajóval. 1991-ben került a kajakválogatottba, tucatnál több bajnoki aranyérmet nyert. Legnagyobb sikerét az 1992-es barcelonai olimpiai játékokon aratta az 500 méteren aranyérmes négyes hajó tagjaként. 1993-ban az Év Sportolója női kajakban.  

Csák Ibolya atléta (1915–2006)

január 01, 2018 - 20:06

Az első olimpiai bajnok magyar atlétanő. A Nemzeti Torna Egyletben kezdett tornázni, ezt cserélte fel az atlétikára, magas- és távolugrásban ért el komoly eredményeket. Távolugrásban kétszeres, magasugrásban hétszeres magyar bajnok.

1936-ban a berlini olimpián rendkívül szoros versenyben nyert aranyérmet. 1938-ban a bécsi európa bajnokságot is megnyeri, miután az eredeti győztest diszkvalifikálták. Az itt elért Európa-csúcsa egy centivel maradt el a világrekordtól, és huszonnégy évig ez volt a magyar rekord.

Igaly Diána sportlövő (sz. 1965)

január 31, 2018 - 16:39

Sokszoros magyar bajnok, első nemzetközi sikere az 1983-as junior Európa-bajnokság megnyerése volt. Európa-bajnokságokon ötször, világbajnokságokon négyszer állt a dobogó legfelső fokán. 2000-ben Sydneyben az olimpián szétlövés után bronzérmet szerzett. 2004-ben Athénben olimpiai aranyérmet nyert. 2012 óta a MOB sportolói bizottságának a tagja.