Dawn Fraser ausztrál úszó (sz. 1937)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Dawn Fraser ausztrál úszó (sz. 1937)

szeptember 29, 2017 - 23:19

Az ausztrál úszólegenda volt az első sportoló, aki három egymást követő olimpián nyert aranyérmet ugyanabban a számban (100 m gyors). A nők közül először neki sikerült száz méteren az egyperces álomhatáron belül úszni – 110 yardon 59.9 másodpercet ért el. Olimpiákon 4 arany- és 4 ezüstérmet szerzett, 39 világrekorddal (ebből 27 egyéni) büszkélkedhet. A sportág fenegyerekének tartották. A tokioi olimpián megvádolták, hogy állítólag ellopott egy zászlót a császári palotanál, letartóztatták, de nem indítottak eljárást ellene, sőt a császár a zászlót is neki ajándékozta. Ennek ellenére 10 évre eltiltották a versenyzéstől, ezzel véget is ért sportpályafutása.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"A csatorna királynője": Cindy Nicholas kanadai hosszútávúszó, ügyvéd, politikus (1957–2016)

augusztus 13, 2017 - 23:59

Első világrekordját 1974-ben érte el, amikor 15 óra 10 perc alatt átúszta az Ontario tavat. 1977-ben ő volt az első és a legfiatalabb nő, aki valaha oda-vissza átúszta a La Manche csatornát, és új női és férfi világrekordot állított fel 19 óra 55 perccel, ami tíz órával kevesebb volt a fennálló rekordnál. 1978-ban teljesítette a hatodik sikeres csatorna átúszását, ekkor kapta a Csatorna királynője nevet. Visszavonulásakor 19 sikeres átúszással büszkélkedhetett. Sportpályafutásának befejezése után ügyvédként praktizált, 1987-ben beválasztották  Ontario állam törvényhozó testületébe. 

Tordasi Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó (sz. 1951)

szeptember 29, 2017 - 23:52

Első komoly sikere az 1971-es ifjúsági világbajnokságon elért győzelme. Hatszoros magyar bajnok, három egyéni, három csapatgyőzelemmel. 1973-ban, Göteborgban világbajnok volt a tőrcsapat tagjaként. Az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet nyert a női tőrcsapattal. Legnagyobb sikerét az 1976-os, montreali olimpián érte el, egyéniben aranyérmes, a csapattal ezüstérmes lett. Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmes lett a csapat. 1973-ban és 1976-ban az év sportolónője, 1973, 1976, 1977 és 1979-ben az év magyar vívója volt. Sportolói pályafutásának befejezése után az MTK edzője lett.

Gyenge Valéria úszó, fotóművész (sz. 1933)

április 03, 2018 - 17:15

Tizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte 100 mellen. 1952-ben Helsinkiben 400 gyorson olimpiai bajnok lett.  Két évvel később a torinói Európa-bajnoksgon a 4x100 méteres gyorsváltóval nyert aranyérmet, a 400 méteres gyorsúszásban a második helyen végzett. 1956-tól Kanadában él, ahol először edzőként, majd fotóművészként dolgozott. Megalapította a Real Image Photography céget és nagysikerű kiállításokon mutatta be munkáit.