Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő, feminista (1836–1917)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő, feminista (1836–1917)

május 25, 2015 - 22:28

nőmozgalmi vezető testvére, az első brit orvosnő.

A feminista -szel és az első amerikai orvosnővel, -lel való találkozása után határozta el, hogy ő is orvos lesz. Nő lévén hivatalosan nem tanulhatott orvosnak, ezért orvosok mellett dolgozott és tanult tőlük. Az órákra is bejárt, de a férfihallgatók panaszára ettől eltiltották. A Society of Apothecaries elfogadta magántanulónak, és három év múlva sikerrel letette a vizsgákat.

Franciaországba ment, ahol a párizsi egyetemen megszerezte a doktori fokozatot.

1872-ben Londonban megalapította a New Hospital for Women-t, az első kórházat nők részére.

1874-ben egyik alapítója, 1883-tól dékánja volt a London School of Medicine for Women-nek, ahol nők tanulhattak orvosnak. 1908-ban megválasztották Aldeburgh város polgármesterének, ő volt első női polgármester Angliában. Aktív tagja volt a feminista mozgalomnak.

Lánya, szintén orvos és nőjogi aktivista volt - ő a radikális szüfrazsett csoportba, az alapította WSPU-ba lépett be .

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Doktornő lóháton

június 11, 2015 - 16:47

Mary Percy Jackson Angliában született 1904-ben. Birminghamban végezte el az orvosegyetemet. 1929-ben a British Medical Journalban közzétett, a kanadai prérire vállakozó szellemű orvosokat kereső hirdetésre jelentkezett és állást kapott a  Battle Rivernél, Alberta államban.  A praxisához tartozó, közel 400 négyzetmérföldes területen élő pácienseit sokszor csak lóháton, vagy  télen kutyaszánnal tudta elérni. Két évvel később házasságot kötött egy telepessel, és 100 mérfölddel északabbra, a Keg Rivernél telepedtek le. Hivatalos orvosi állás ott nem volt, ezért saját praxist nyitott.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá.