Földes Jolán és a (férfi)irodalomkritika - A halászó macska uccája (1936)

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Földes Jolán és a (férfi)irodalomkritika - A halászó macska uccája (1936)

szeptember 21, 2009 - 21:49
Földes Jolán (1902 -1963) neve méltatlanul esett ki a magyar irodalmi kánonból és úgy tűnik, ezúttal túlzások nélkül a férfikritika áldozatáról beszélhetünk: neve nem szerepel a Világirodalmi lexikonban (még a kiegészítő kötetben sem). Nyúlfarknyi méltatása az Új Irodalmi Lexikonban olvasható, de még halálának pontos dátuma is kérdőjeles.

Földes Jolán (1902–1963) neve méltatlanul esett ki a magyar irodalmi kánonból és úgy tűnik, ezúttal túlzások nélkül a férfikritika áldozatáról beszélhetünk: neve nem szerepel a Világirodalmi lexikonban (még a kiegészítő kötetben sem). Nyúlfarknyi méltatása az Új Irodalmi Lexikonban olvasható, de még halálának pontos dátuma is kérdőjeles.

Földes Jolán ugyanis nem átallotta megnyerni 1936-ban a neves Pinker kiadó nemzetközi pályázatát és A halászó macska uccája c. regényével egy csapásra az egyik legolvasottabb íróvá vált. Regényét tizenhárom nyelvre fordították le, milliók olvasták, ám a magyar irodalomkritika mégis fanyalogva fogadta.

Szakonyi Károly lektűrnek bélyegzi a könyvet és értetlenül áll a jelenség előtt: „Sem a téma, sem a forma nem indokolja a szenzációt.”[1] Bevezetőjében igyekszik meggyőzni a regény olvasóit, hogy nem magas irodalomról van szó, még csak nem is szépirodalomról, hanem valamiféle bájos női kísérletről, amely a sors szeszélye folytán nyerhette el kora elismerését. Így alapozza meg előszavában a negatív prekoncepciókat:  ”…az olvasónak… egy ilyen természetű regény esetében nem kell az ábrázolással megütköznie, nem kell belehelyezkednie egy szuverén írói világba, vagyis megkíméltetik attól, hogy szellemi társa legyen az alkotónak… ezzel a vélekedésemmel eszemben sincs senkit sem bántani. A teremtő, ábrázoló irodalom élvezője ritka…”[2]

Földest azonban a korabeli kritika sem kímélte, a szintén elfeledett Hevesi András aranyos, derűs, de rögeszmés könyvnek tekinti, Kardos pedig valami forróságot hiányol műveiből mikor így ír: „A világdíjas írónő tehetségesebb, mint amilyennek általában tartják. Csak éppen az az elsődleges, forró fúvása nincs meg az írásainak, amely föltétlenül térdre kényszerítene.”[3]

A lelkes olvasót azonban mindez nem kell, hogy eltántorítsa és A halászó macska uccája már az első jelenetekben magával ragadja és sodorja végig.

A történet a két világháború közötti Párizsban játszódik, ide emigrál a munkahiány miatt élhetetlenné vált Magyarországról az öttagú Barabás család, akik a sikátorszerűen szűk Halászó macska uccájában kapnak szállást. Mint hamarosan kiderül, a kis szálloda az emigránsok igazi olvasztótégelye, van itt orosz, lengyel, spanyol, olasz, német és nemcsak a nemzetiségek találkoznak itt, hanem politikai nézetek (anarchizmus, nemzetiszocializmus, kommunizmus, pacifizmus) és társadalmi osztályok is. A csodás az, hogy mindez jól megfér egymással a kis utca bisztrójában, mert szereplőinket összeköti az idegenlét, a honvágy és a várakozás, hogy visszatérhessenek. Nagy erénye ugyanakkor a könyvnek, hogy bár honvágyról esik szó, de nem álszent és nem tobzódik az önsajnálatban, Barabásék egészen jól boldogulnak, gyermekeik pedig megtartják francia állampolgárságukat. Legkedvesebb szereplő talán Bargyihinov bácsi és Klári, a legifjabb Barabás lány, egyikük igazi sztoikus, bölcs ember, aki igyekszik kiegyensúlyozni az ellentéteket, Klári pedig egy talpraesett, szókimondó lány, aki kezdeti morcossága után krízishelyzetekben egészen elképesztő határozottságot árul el.

A regény központi alakja mégis inkább Annus, aki tizenhárom évesként, szerény francia nyelvtudással mint háziasszony kezdi életét az új országban, később azonban varrást, szabászatot tanul és igen előkelő szalonok szabásznője lesz, később vezetői pozícióba is kerül. A politikai és történelmi viszonyok, a gazdasági világválság, majd a második világháború azonban magyarellenes hangulatot hoz magával, Annus és apja Argentínában kötnek ki, hiába azonban az egzotikum és a gyors meggazdagodással kecsegtető pletykák, keserves másfél év telik el nélkülözésben és betegségben. Végül visszatérnek a kis utcába, ez válik otthonukká. A szerelem is fölbukkan Annus életében, előbb az orosz Vaszil iránt táplál gyengéd és viszonzatlan érzelmeket, majd Pista rántja örvénybe, aki egy igazi bájgúnár és persze méltatlan Annus kegyeire, mégis vonzást gyakorol a lányra, talán épp alávalóságával. A történet vége nyitva marad, az ekkor még mindig facér Anna nem tudjuk, hogy fog dönteni két lehetséges jelölt között, nekem úgy tűnt, hogy alakjához örökre valamiféle magány tapad, levakarhatatlanul.

Összességében egy jól megírt, igazán francia-szagú regény, szentimentalizmus nélkül, remek szereplőkkel, némi szociográfiával. Reménykedjünk, hogy  A halászó macska uccája hamarosan bekerül a tankönyvekbe, egyetemi kurzusok közé és elfoglalhatja az őt megillető helyet a magyar irodalmi kánonban.

Irodalom:

Földes Jolán: A halászó macska uccája, Új Idő Könyvek, cop. 1989. 204 p.

Hevesi András: A halászó macska uccája = Nyugat, 1936. 12. sz. [online] [2009.09.21.]

Kardos László: Más világrész = Nyugat, 1983. 3. sz. [online] [2009. 09. 21.]

Szakonyi Károly: Előszó = Földes Jolán: A halászó macska uccája, Új Idő Könyvek, cop. 1989.  5-8. p.

[1] Szakonyi Károly: Előszó = Földes Jolán: A halászó macska uccája, Új Idő Könyvek, cop. 1989. 7. p.

[2] U.o. 8. p.

[3] Kardos László: Más világrész = Nyugat, 1983. 3. sz. [online] [2009. 09. 21.]

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.  

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.