Ella Negruzzi román feminista (1876–1948)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ella Negruzzi román feminista (1876–1948)

augusztus 29, 2017 - 20:54
Az első román ügyvédnő.

Az író és politikus Leon Negruzzi lánya, apja korai halála után őt és testvérét tudós nagybátyjuk nevelte. 1914-ben diplomázott a jogi egyetemen, de nőket nem nem vették fel az ügyvédi kamarába. Közel hat évig tartott, amíg kiharcolta, hogy kamarai tag legyen és elkezdhetett praktizálni. Alapító tagja volt az első román nőjogi szervezetnek, az Emanciparea femeii-nek. Harcolt a nők választójogáért, fontosnak tartotta a nők értelmiségi pályára lépését, a háztartásszervezés, a gyereknevelés új irányainak megismertetését. A női választójogának kivívása után belépett a Partidul Național Țărănesc-be (Nemzeti parasztpárt), 1929-ben képviselővé választották. 1936-ban alapítója volt a Frontul feminin-nek (Nőfront). Gyakran publikált cikkeket a nők társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális helyzetének javítására.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Irene Silva de Santolalla perui politikus és tanár (1904–1994)

április 09, 2017 - 22:53

Az első nő, akit a perui szenátusba beválasztottak. Tevékeny nőjogi aktivista, komoly része volt abban, hogy 1955-ben Peruban a nők végre kiharcolták választójogukat. 1956-ban megkapta a Woman of the Americas címet. Tevékenységét hazájában az Order of the Sun kitüntetéssel ismerték el.  

Irene Longman ausztrál politikus, szüfrazsett (1877–1964) 

április 09, 2017 - 21:15

Az első nő, aki Queensland államban választáson indult és bekerült a Parlamentbe. Képviselősége ideje alatt a verandán étkezett, mert nem léphetett be a képviselőház éttermébe. Az épületben női mosdó sem volt. Irene óvónői diplomájának megszerzése után férjével Brisbane költözött. Aktívan részt vett a nőmozgalomban,  1912-ben a Queensland National Council of Women elnökévé választották. 1929-ben a Country and Progressive National Party (CPNP) színeiben beválasztották a parlamentbe.

Lilian Fowler ausztrál politikus (1886–1954) 

június 07, 2017 - 21:34
Lilian Fowler (balra) kolléganője, Ivy Weber társaságában

Coomaban született, apja önkormányzati képviselő volt. Lilian fiatal korától a nők és a nincstelenek képviselőjeként lépett fel. Belépett a Munkáspártba, 1920-ban a Labor Women’s Central Organising Committee elnökévé választották. 1928-ban lett önkormányzati képviselő, 1938-tól polgármester és békebíró. Az 1944-es választásokon jutott be a parlamentbe, 1950-ben újraválasztották. Határozott, szókimondó természetéről volt ismert.