Dénes Valéria festőművész (1885–1915)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Dénes Valéria festőművész (1885–1915)

november 29, 2016 - 21:17

Budapesten született jómódú családból, rendkívül gondos nevelést kapott.  

Szablya Frischauf Ferenc festő magániskolájában tanult, aki rögtön felfigyelt a megszokottól eltérő képességeire, eredetiségére. Már 1903-ban, első kiállításán elismerő kritikákat kapott. 1906 és 1911 között a Kéve művészegyesület tagja volt. Dolgozott Nagybányán, majd 1910-ben Párizsban Matisse tanítványa volt. Itt ismerkedett meg a kubizmus első magyar képviselőjével, Galimberti Sándorral, akivel 1911-ben házasságot kötöttek. 1914-ben 77 képet állított ki a Nemzeti Szalonban.

Az első világháború kitörésekor Párizsban éltek, az internálás elől Hollandiába menekültek. A megpróbáltatások megviselték egészségét, harmincadik születésnapja előtt meghalt.

Életművének megmaradt darabjai unokatestvéréhez,  újságíró, íróhoz kerültek, nagy részük azonban az 1944-es bombázáskor megsemmisült. Művei így ma csak ritkán lelhetők fel a műkereskedelemben, és olyankor 30-50 millió forint közötti összegért találnak gazdára.

több mint 100 év lappangás után előkerült kubista remekműve, Bruges-t (ejtsd: brüzs), a belga kisvárost ábrázoló monumentális alkotása a Virág Judit Galéria aukciójának kiemelkedő tételeként. 110 millió Ft-ért kelt el. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát. 

Sztehlo Lili festő, iparművész (1897–1959)

november 28, 2017 - 15:41

Az üvegfestészet egyik legjelentősebb hazai képviselője Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán, amit1923-ban fejezett be. Kezdetben olajképeket festett, európai tanulmányútja után kerámia- és üvegfestészettel foglalkozott, külföldön is komoly sikereket ért el. Az 1934-es párizsi, és az 1937-es brüsszeli világkiállításon is aranyérmet és Grand Prix díjat kapott. 

Forgács Hann Erzsébet szobrász, festő, grafikus (1897–1954)

április 03, 2018 - 17:22

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt, ott volt első kiállítása is a Salonban. Egyik alapító tagja volt az Európai iskolának. A harmincas években az ún. „harmadik szobrásznemzedék” tagjaként tartották számon. Munkáival rendszeresen szerepelt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, hazai és külföldi galériákban, több egyéni kiállítása is volt.