Kettős mércével méri a gyámhivatal az elvált szülők jogait

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Kettős mércével méri a gyámhivatal az elvált szülők jogait

október 28, 2019 - 22:57
Nehéz az elvált anyáknak érvényesíteni a gyerekük érdekeit, ha az apa folyamatosan azok ellen cselekszik.

– Anyuka, kifizetem maga helyett a bírságot, csak hadd jöjjenek el a lányok a fellépésre – idézte a tanár szavait Erika, aki négy éve neveli egyedül tízéves ikreit. Éppen első osztályba készültek a lányok, amikor szüleik a különválás mellett döntöttek. Eleinte úgy tűnt, egy gyors, komplikációmentes válás lesz, aztán minden máshogyan alakult.

– A volt férjemmel kötöttünk egy ideiglenes megállapodást a gyermektartásdíjról és a láthatásról, ezt azonban nem tartotta be. A szüleihez költözött, a vállalkozásával nem foglalkozott, így az csődbe ment, másik munkát azóta sem keresett. Vélhetően feketén szerzett jövedelmet, de abból tartásdíjat nem fizetett, így a nagyszülők segítenek a gyermekek ellátásában – mesélte Erika. Elmondta, hogy a lányok és az apa közötti kapcsolattartás ugyancsak problémás volt. Az is előfordult, hogy apuka „elfelejtette” visszavinni a lányokat, de mivel a válást akkor még nem mondták ki, hatósági intézkedést nem tudtak igénybe venni.

– Három év után sikerült jogerősen felbontani a házasságot, de a láthatás bíróság általi szabályozása sem hozott nyugalmat, sőt, a megállapított tartásdíjat sem fizette apuka.

Többször indult ellene büntetőeljárás, mert nem gondoskodott a gyermekeiről, ezzel szemben a láthatási jogosultságát elég egyedi módon értelmezi

– mondta az édesanya.

Erika több doboznyi iratanyagot halmozott fel az elmúlt négy év alatt, és meglepő esetekről számolt be. Egyik alkalommal a nagymama ment a lányokért az iskolába, ekkor Erika értesítette az apát, hogy ne az otthonukhoz, hanem a nagyszülőkhöz menjen, ott átveheti az ikreket. De apuka inkább nem ment a gyerekekért a két utcányira lakó nagymamához, hanem a gyámhivataltól kérte az anya bírságolását.

Máskor egyik-másik lány betegsége miatt küldött értesítést, hogy elmarad a láthatás, és a következő héten pótolhat, de apuka ekkor is inkább a gyámhivataltól kérte az édesanya elmarasztalását.

Néhány esetben apuka kérte, hogy halasszák el a láthatást, mert neki más programja volt. Később kiderült, hogy feketén dolgozott vagy éppen baráti találkozón vett részt. Erika szerint ezek nem szolgálhatnának kimentésül a kapcsolattartás alól, de apukának mindent megengedett a gyámhivatal.

– Nemrégiben azért bírságoltak meg, mert az ikrek aerobikversenyre mentek. Az esemény apuka hétvégéjére esett, de ő nem akarta elvinni őket oda. Ezért értesítettem, hogy elmarad a láthatás, és a következő héten bepótolhatja az elmaradt kapcsolattartást. Be is pótolta, a gyámhivatal mégis megbírságolt engem – ismertette az asszony.

Nemsokára ismét verseny lesz, amire nagyon készülnek a lányok. A baj csak az, hogy az is éppen apai hétvégére esik.

– A korábbi elmarasztalás alapján nem tehetjük meg, hogy a verseny miatt a következő hétre halasszuk az apai láthatást. Szóltam a tanárnak, hogy az ikrek nem tudnak részt venni a versenyen. Erre mondta a pedagógus, hogy inkább kifizeti a bírságot, csak hadd vegyenek részt a fellépésen lányok – számolt be Erika.

Nagyra értékeli a tanár felajánlását, de úgy érzi, itt nem a pénzről van szó. Inkább arra nincs szüksége, hogy még egy elmarasztaló határozatot kapjon, mert azzal további támadási felület ad az apa részére. Nem érti, hogy a gyermekek védelmére létrehozott szerv miért nem a lányokat javát szolgálja. Nem érti, hogy az apa miért élvez ekkora előnyt a hivatalos eljárásokban. Nem érti, hogy miért a gondozó szülőt marasztalják el azért, mert a gyerekei érdekei szerint jár el. Nem érti, hogy lányai miért nem vehetnek részt a számukra kedves programon, ha az apai hétvégére esik; vagy miért nem lehet kötelezni az apát is arra, hogy biztosítsa a részvételt gyerekek számára fontos eseményeken, illetve, ha erre nem hajlandó, akkor a következő héten pótolja az elmaradt láthatást.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Egy anyától csak úgy el lehet venni a gyerekét? Hát hogyne!

október 23, 2011 - 20:28
(A kép illusztráció.)
Talán még emlékeznek kedves olvasóink arra a spanyol esetre, amikor is egy nevű nőtől elvették a 15 hónapos gyerekét a hatóságok, mindenféle idétlen okokra hivatkozva.
Nos, aki esetleg abban a hitben élt volna, hogy Spanyolország messzire van, illetve ilyen csak afrikai bevándorlókkal eshet meg, annak bizonyára hidegzuhany a valóság: igen, ilyet Magyarországon is megtehetnek.

Részeg a nő, rosszul van és vitatkozik? Megérdemli az erőszakot!

december 12, 2015 - 12:54

L. Dorka azonban meghallotta az üzenet másik részét is: "tehetsz ellene", ezért - hiszen őt is, mint minden fiatal nőt, hányszor, de hányszor óva intették attól, hogy éjjel egyedül, gyalog menjen haza a sötét utcákon, ahol tíz méter után ki- vagy elrabolják, leütik, megerőszakolják, leszúrják! - taxit hívott, melytől köztudomásúlag elvárható egy olyan szolgáltatás, hogy viteldíj fejében biztonságban hazajuttatja az utast. 

Egy dühös afrikai feminista

szeptember 01, 2018 - 23:13
Chimamanda Gnoci Adichie (fotó: Maria Stenzel és Takudzwa Tapfuma, Amherst College Office of Communications)

Világunkban 
a férfi magabiztos, a nő arrogáns.
A férfi következetes, a nő makacs.
A férfi határozott, a nő erőszakos.
A férfi taktikus, a nő manipulatív. 
A férfi született vezető, a nő irányításmániás.
A férfi tekintélyes, a nő idegesítő.

A jellemvonás vagy viselkedésforma ugyanaz, csak a nemek eltérőek.

A világ pedig - a nemek alapján - mást feltételez rólunk és máshogy viszonyul hozzánk.