Gerster Etelka operaénekes (1855–1920)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Gerster Etelka operaénekes (1855–1920)

június 24, 2019 - 21:22

A tanítóképző elvégzése után Bécsben tanult énekelni, ahol 1876-ban egy növendékhangversenyen meghallotta őt Verdi, és meghívta Velencébe a La Fenice színházhoz. A következő évben Londonban debütált, ahol több operában is fellépett. 1878-ban New Yorkban az Academy of Music-ban lépett fel, a korabeli kritikusok a világ vezető énekesei közé sorolták. Gyönyörű szopránja, hibátlan technikája mellett kiemelték átélőképességét is. 1890-ben, nem sokkal lányának születése után visszavonult a színpadtól. 1896-ban Berlinben kezdett tanítani, iskolája hamar világszerte ismert lett. 1906-ban Stimmführer címmel írt könyvet módszeréről.   

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szőllősy Nina színész és költő 1843 - 1861

május 29, 2019 - 17:05

Színészcsaládba született, apja, Szőllősy Mihály vándorszínész társulatával járta az országot, öt évesen már szavalt a színpadon. Egy ideig Latabár Endre társulatának tagja volt, különösen népszínművekben ért el komoly sikereket. 16 évesen kezdett publikálni, elbeszéléseit, verseit többek között a Játékszíni Emlények, a Győri Közlöny, a Családi Kör közölte. Halála után a Hölgyfutárban jelentek  meg válogatott versei.

Hunyady Margit színész (1854–1906)

január 10, 2020 - 21:38

1854. február 21-én született a Szabolcs vármegyei Kisvarsányban, birtokos nemesi családban. Tudatosan választotta a színészi pályát, eltávolodva családjától, és törekedett az önművelésre. 1871-ben lépett színpadra Szathmáry Károly társulatánál, majd nagyobb vidéki színházakban játszott. 1889-től a kolozsvári színház, 1896-tól a bp.-i Vígszínház tagja volt, főképp szalondarabok hősnőit alakította. Írt színdarabot (Régi világ, Vígszínház, 1902), verseket, cikkeket, lefordította Daudet Sappho c. színművét (Kolozsvár, 1893).

Németh Mária operaénekes (1897–1967)

március 12, 2018 - 22:51

A budapesti Zeneakadémián, majd Nápolyban tanult. Első fellépése a Városi Színházban volt, 1923-tól a budapesti Operaház tagja, majd 1924-ben bécsi Staatsoperhez szerződött. Hihetetlen nagyterjedelmű, tiszta szopránja felkeltette a neves operaházak és a közönség érdeklődését egyaránt, rengeteget vendégszerepelt. Fellépett Párizsban, Londonban, Milánóban. 1924-ben Rákosi Jenő díjat kapott, 1929-ben a svéd király a Pro litteris et artibus érdemrend aranykeresztjével tüntette ki.