Éva Zeisel kerámikus, formatervező (1906–2011) 

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Éva Zeisel kerámikus, formatervező (1906–2011) 

november 12, 2018 - 18:57

Striker Amália Éva tudóscsaládból származott, anyja, az egyik első nő volt, aki a budapesti tudományegyetem bölcsészdoktorátust szerzett.

Festőművésznek tanult, majd kitanulta a fazekasmesterséget. Kezdetben a budapesti Gránitgyárban, 1928-tól Németországban dolgozott. 1932-ben a Szovjetúnióba költözött, ahol néhány év múlva a kerámiaipar művészeti vezetőjének nevezték ki. 1936-ban bebörtönözték, másfél év múlva, nemzetközi nyomásra engedték ki. Szabadulása után Bécsbe költözött, ott kötött házasságot Hans Zeisellel.

1938-ban a nácik elől New Yorkba emigráltak, ahol hamarosan sikeres karriert futott be. Olyan cégeknek dolgozott, mint a General Mills, Rosenthal China, Castleton China. A Pratt Institute tanáraként ő tartotta az első formatervező kurzusokat. Az első nő volt, akinek a Museum of Modern Art egyéni kiállítást rendezett New Shapes in Modern China Designed by Eva Zeisel címmel 1946-ban. 1983-ban a Zsolnay- és a Gránit Kőedénygyár részére is tervezett edényeket.

Munkái a világ jelentős múzeumaiban megtalálhatók, számtalan országban rendezett kiállítást, több művészeti egyetem tiszteletbeli professzora. Többek között a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztje, a Lifetime Achievement award, a Pratt Legends Award birtokosa. 2001-ben (95 vévesen!) TED-beszédet is tartott. 

 

  

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró, irodalmár (1885-1987)

december 11, 2018 - 23:16

Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, nál vendégeskedett a városban.)

Attalai Zita iparművész, cipőszobrász (sz. 1964)

február 18, 2018 - 21:23

1987-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola Textil tanszékén. Diplomamunkája egy 25 párból álló női cipőkollekció elkészítése volt. A főiskola elvégzése után is megmaradt a cipőtervezésnél, magyar cégeknek dolgozott.

Mivel később a hazai cipőgyártás gyakorlatilag megszűnt, önállósodott, új világot teremtett magának, a cipőszobrászatot. Cipőiben járni nem lehet, csak csodájukra járni.

Alkotásaival hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, a világ valamennyi neves kiállítótermében megfordult, több díjat nyert. 

Dienes Valéria (1879–1978) író, filozófus, matematikus, mozgásművész

január 07, 2014 - 16:24

1879. május 25-én Szekszárdon született Geiger Gyula ügyvéd, újságíró és Benczelits Erzsébet tanítónő lánya, Valéria. A család anyai ágon rokonságban volt a Babits családdal, az író és Valéria gyermekkori barátsága később sem szakadt meg. Valéria Babits Mihály verseire is tervezett koreográfiát, az író pedig róla mintázta Halálfiai című könyvének egyik szereplőjét, a rendkívül művelt, tudománnyal és filozófiával foglakozó, Freud és Bergson műveiből idéző Hintáss Gittát.