A tizenkilencedik századi tudomány királynője

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A tizenkilencedik századi tudomány királynője

december 25, 2017 - 21:17

Mary Somerville skót tudós, matematikus, asztronómus (1780–1872) volt az első nő, akit a Royal Astronomical Society tagjai közé választott.

15 évesen kezdte érdekelni a matematika, de apja ellenezte, hogy tanuljon és családi nyomásra 1804-ben férjhez kellett mennie. Korán megözvegyült, második férje viszont támogatta tudományos ambícióit. Harmincas éveiben bepótolta mindazt a tanulást, amire korábban nem volt lehetősége, és hatalmas természettudományos könyvtárat halmozott fel. 1826-ban jelentek meg első tudományos publikációi, kezdetben saját kutatásai alapján, később más tudósokkal is együttműködött. Barátja, Maria Edgeworth író így emlékszik rá:

Feje a csillagok közt volt, de két lábbal szilárdan állt a földön.

1826-ban a Royal Society gyűlésén férje olvasta fel a tanulmányát, mert nők oda nem léphettek be. 1831-ben komoly tekintélyt szerzett Pierre Laplace Celestial Mechanics című munkájának fordításával és kibővítésével.

A nők jogai is érdekelték: amikor az újonnan megválasztott parlamenti képviselő John Stuart Mill 1865-ben petíciót indított a nők választójogáért, az első aláíróként Mary Sommerville-t kérte fel. 

1869-ben a Royal Geographical Society aranyérmével tüntették ki, és tagjai közé választotta az American Philosophical Society. -t is tanította. Utolsó tudományos könyvét majdnem 90 évesen írta meg.

Nekrológjában a Morning Post "a tizenkilencedik századi tudomány királynője”-ként méltatta. Oxfordban a Somerville College viseli a nevét. Alakját a Mr. Turner c. filmben is megidézik. 

Néhány műve: 

  • The Magnetic Properties of the Violet Rays of the Solar Spectrum (1826)
  • Mechanism of the Heavens (1831)
  • The Connection of the Physical Sciences (1835)
  • Physical Geography (1850)
  • On Molecular and Microscopic Science (1869)
  • 1874 "Personal recollections, from early life to old age, of Mary Somerville"

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

december 27, 2017 - 00:28

1868. július 4-én született Lancesterben, egy lelkipásztor lányaként. Középiskolai évei alatt fokozatosan elvesztette a hallását.

A radcliffe-i középiskola befejezése után 1893-ban a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol „emberi számítógép”-ként alkalmazták. Feladata az volt, hogy az obszervatórium által készített fotólemezeket katalogizálják, és a rajtuk található objektumokat fényesség szerinti osztályozzák.

(Erre a monoton, unalmas munkára kizárólag nőket vettek fel, képzettségükhöz viszonyítva rendkívül alacsony fizetésért.)

Caroline Herschel német születésű brit csillagász (1750–1848) 

március 31, 2017 - 21:53

Angliában élt testvérével, Williammal, aki III.György király udvari csillagásza volt. Caroline megtanulta a számítások elvégzését, a csillagok katalogizálását, a műszerek kezelését, és hamarosan saját megfigyeléseket tett. 1783-ban három új csillagködöt talált, 1786 és 1797 között nyolc üstököst fedezett fel. 1798-ban a Royal Society adta ki a Flamsteed féle katalógushoz készített korrekcióit. Bátyja halála után hazatért Hannoverbe, de munkáját tovább folytatta. A Royal Astronomical Society aranyérmét kapta meg 1828-ban, 78 éves korában.

Nicole-Reine Lepaute francia asztronómus, matematikus (1723–1788)

április 12, 2017 - 00:41

A párizsi Luxembourg palotában született, ahol apja lakáj volt. Formális nevelést nem kapott, de sokat tanult a kéznél levő könyvekből, az ott élő vagy odalátogató professzoroktól, tudósoktól. 1748-ban megismerkedett és összeházasodott a királyi órásmesterré kinevezett Jean Andre Lepaute-val, aki felkeltette érdeklődését az asztronómia és a matematika iránt. Nicole nemcsak segített férjének a munkában, hanem önállóan oldott meg problémákat. 1759-ben előre jelezte a Halley üstökös visszatérését.