Molnár Dánielné Ilcsi, kozmetikus, üzletasszony (1926–2013)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Molnár Dánielné Ilcsi, kozmetikus, üzletasszony (1926–2013)

január 11, 2013 - 12:09
Fiával 1984-ben alapítják meg az Ilcsi Szépítő Füvek céget, amelyik mára az egész világon elismert márkává vált.

Ilcsi néni falun nőtt fel. "Olyan felhőtlen gyerekkorom volt, hogy ihaj. Életemben egyetlen regula volt. Ha az esti harangszóra nem értem haza, szüleim a kútágashoz kötöttek." – mesélte.

A gyógynövények iránti érdeklődését nagyanyjától örökölte, aki a falu „gyógyító asszonya” volt, ismerte a gyógyfüveket, tudta, melyik milyen nyavalyán segít. Ilcsi iskoláit már Pesten végezte, befejezésük után 18 éves korában férjhez ment és férjével Hajdúszoboszlóra költöztek. 

Ilcsi orvosasszisztensként dolgozott, közben megszerezte a kozmetikusi képesítést és otthon hasznosítva tudását kezelte a hozzá forduló nőket. Később a házaspár Budapestre költözött, Ilcsi 1957-től kezdve a Vénusz szövetkezetben dolgozott kozmetikusként és rendhagyó, de eredményes működése hamarosan rendkívül keresetté tette.

Szakmai téren egy pillanatig sem állt le, továbbképzéseken vett részt, ő maga is tanított, szerkesztette a magyar fodrászok és kozmetikusok szakmai lapját, széleskörű nyelvtudását hasznosítva külföldi kongresszusokra járt, ahol előadásokat tartott, tanult és tanított.

A kereskedelemben kapható krémeket soha nem használta, fiával járt gyógynövényeket gyűjteni, és azokból készített – kezdetben munkahelye laboratóriumában – különféle krémeket, pakolásokat, amelyekkel kollegáit is szívesen ellátta. 

Fiával 1984-ben alapítják meg az Ilcsi Szépítő Füvek céget, amelyik mára az egész világon elismert márkává vált.

A családi házuk alagsorában létrehozott laboratórium nagyon sokba került. Az első évek minden bevételét visszaforgatták az üzletbe, de még így is hitelt kellett felvenniük. Szakmájához Ilcsi remekül értett, de szükségük volt az építkezéssel, beszerzéssel járó ismeretekre is, és néhány buktatót nem tudtak elkerülni.

Az Ilcsi kozmetikumokat gyógynövényekből, gyümölcsökből, zöldségekből állítják elő, egyedi receptek alapján, és kizárólag kozmetikai szalonoknak árulják, ahol a kiképzett kozmetikusok azokat szakértő módon használják fel. Valamennyi növényt Magyarországon gyűjtik, vagy saját melegházukban termesztik. 

Magunk osztályozzuk és dolgozzuk fel a növényeket, amelyek 5-50 százalékig fordulnak elő a készítményeinkben, szemben más, 2-3 százalékos kivonat-tartalmú biotermékekkel"

–mondta Ilcsi néni. A receptúra titkos, nincs szabadalmaztatva. A szépítő füvek a kozmetikai piacon messze versenytársaik előtt járnak.

2005 tavaszán a névadó születésnapján megrendezett VIII. Ilcsi kongresszuson jelentették be, hogy 2004-ben elnyerték a Superbrands díjat, valamint hogy megnyíltak Dubaiban és Szíriában is az Ilcsi szalonok. 

Molnár Dánielnét az 1999. augusztus 20-i nemzeti ünnepen a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.

2013. január 10-én hunyt el.

 

Ilcsi honlapja

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elizabeth Arden kanadai/amerikai üzletasszony (1884–1966)

december 28, 2018 - 14:45

Florence Nightengale Graham az Ontario állambeli Woodbridgeben született, ápolónőnek tanult. 1908-ban költözött New Yorkba, egy kozmetikai cégnél helyezkedett el, két év múlva megnyitotta saját üzletét már Elizabeth Arden néven. Bőrápoló termékei és az alkalmazott kozmetikai kezelések gyorsan népszerűek lettek. Szépségápoló szalonjai hamarosan más városokban is megjelentek, 1915-ben pedig kilépett a nemzetközi piacra.

Rebecca Boone, pszichológus, az online közösség egyik úttörője (1938–1997)

augusztus 23, 2011 - 17:54
Rebecca Boone

Rebecca Boone, vagy ahogy a hálón ismerték, Beck Alabamában született a harmincas években. A déli hagyományoknak megfelelően udvarias és vendégszerető volt, könnyedén, zavartalanul mozgott olyan emberek és szokások között is, amelyek különböztek az ő gyökereitől. Legközelebbi munkatársai így jellemezték: fesztelen, becsületes, szenvedélyes, odaadó, hűséges és izgága. 

Madame Tussaud (1761–1850)

október 30, 2014 - 18:34
Marie Grosholz Franciaországban, Strasbourgban született 1761. december elsején. Apja meghalt a hétéves háborúban, anyja egyik rokonuk, Philippe Curtius orvos házvezetőnője volt. Az orvos kedvtelésből anatómiailag pontos viaszfigurákat készített, amelyek felkeltették Conti herceg érdeklődését. Párizsba költöztek, ahol Curtius, orvosi munkáját feladva, kizárólag a viaszfigurákkal foglalkozott.