Imre Flóra: Mégis

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Imre Flóra: Mégis

december 11, 2009 - 19:01
Kedvenc versem kedvenc kortárs költőmtől (AR).

Imre Flóra

Imre Flóra: Mégis

Honnét van ez a kínzó ragyogás
ebben a romlékony s nagyon esendő,
alig érett húsban? Miféle láz
sugárzik szét ebből a néma testből?

Ez az éppen feslő erotika!
A lélek rügypikkelyeit levetve
gáttalan gyönyörrel virágzik a 
csupasz anyag a frissennyílt terekbe.

És körülötte minden lángra kap,
és minden érző lényt csontjáig éget
ez a vibrálón tömény tűz-alak:
izzása a lefogott reszketésnek.

És csak a test: a kéz, a váll, a comb,
de az egészen folyton újra s újra
átvillámlik a fénylő fájdalom,
ahogy érinti ujjamat az ujja -

S a gyöngédecske kézen átragyog
az a másik, a végképp lehetetlen.
A poligám érzékek itt vagy ott
mégis rádlelnek. Mégiscsak mi ketten.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Sylvia Plath: Függőleges vagyok

január 03, 2010 - 17:47

De inkább vízszintes volnék.
Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet,
Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet,
Márciusban nem hozok új levelet,
Nem vagyok virágágyak szépe,
Nincsenek láttomon Ah!-ok, nem kerülök
mutatós festményre,
Tudatlanul kell nemsoká ellhulnom,
Hozzám képest egy fa halhatatlan,
S egy virágfej nem nagy, de megdöbbentőbb,
S én azt a sok évet, ezt a vakmerőséget akarom,
együtt.

Anna Ahmatova versei

december 22, 2009 - 14:25
Anna Ahmatova

Ház a hóban

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk.

 

Megjöttél

Sylvia Plath - Hajsza

január 02, 2010 - 10:37

 

Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?