Házasságkötése után végezte el az orvosi egyetemet, a 19. században: Hannah Longshore

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Házasságkötése után végezte el az orvosi egyetemet, a 19. században: Hannah Longshore

május 28, 2020 - 15:38

Hannah Myers 1819-ben kvéker családba született, ahol egyformán fontosnak tartották a lány- és a fiúgyerekek taníttatását. A New Lisbon Academy elvégzése után orvosnak szeretett volna tanulni, de nem volt elég pénze a családnak. 1841-ben házasságot kötött Thomas Ellwood Longshore tanárral, aki a nőjogok híve volt és támogatta felesége törekvéseit.

Így került Hannah, sógornőjével együtt, a Female Medical College of Pennsylvania első női hallgatói közé. (Előtte orvos sógora, Joseph Longshore professzor - az intézmény egyik alapítója - magánúton tanította.) Amíg két gyermeke kicsi volt, pár évre felfüggesztette tanulmányait, de aztán folytatta azokat, és 1851-ben megkapta orvosi diplomáját. Az intézmény anatómia tanszékén kapott állást, ő volt az első, orvosegyetemen oktató amerikai nő.

1853-ban Philadelphia-ban magánpraxist nyitott, ő volt a város első orvosnője. Kezdetben rengeteg nehézséggel került szembe, férfi kollegái nem voltak hajlandók vele konzultálni, a patikusok nem fogadták el a receptjeit, saját kezőleg készítette el a gyógyszereket. Néhány év után több, mint háromszáz család választott orvosa lett. Magánpraxisa mellett 1857-ig folytatta az anatómiaoktatást. 

és más nőjogi aktivisták rendszeresen hívták előadásokat tartani, ahol többek között szexuális kérdésekről is nyíltan beszélt. Gyógyító tevékenységétől 73 éves korában vonult vissza. 

Két testvére, Jane Myers és Mary Frame Myers Thomas szintén orvosi diplomát szereztek. Lánya, Lucretia Longshore Blankenburg író, társadalmi reformer és szüfrazsista, a a Pennsylvaniai Női Választójogi Szövetség elnöke lett. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nagyezsda Szuszlova orosz orvos (1843–1918)

március 18, 2016 - 01:28

Az első orosz orvosnő egy kis faluban, Paninóban született 1843. szeptember 1-én. Apja jobbágysorból küzdötte fel magát, kereskedő lett, két lányának jó nevelést biztosított. Nagyezsda fiatalkorában feminista novellákat írt. Moszkvában a tanárképző elvégzése után orvosnak akart tanulni, de nők Oroszországban nem lehettek egyetemi hallgatók. Ezért Svájcba utazott, ahol a zürichi egyetemen ő volt első nő, aki 1864-ben felvételt nyert az orvosi karra.

Henrietta Swan Leavitt amerikai csillagász (1868–1921)

december 27, 2017 - 00:28

1868. július 4-én született Lancesterben, egy lelkipásztor lányaként. Középiskolai évei alatt fokozatosan elvesztette a hallását.

A radcliffe-i középiskola befejezése után 1893-ban a Harvard College Observatory-ban kezdett dolgozni, ahol „emberi számítógép”-ként alkalmazták. Feladata az volt, hogy az obszervatórium által készített fotólemezeket katalogizálják, és a rajtuk található objektumokat fényesség szerinti osztályozzák.

(Erre a monoton, unalmas munkára kizárólag nőket vettek fel, képzettségükhöz viszonyítva rendkívül alacsony fizetésért.)

Virginia Kneeland Frantz amerikai orvos (1896–1967)

november 28, 2017 - 16:40

New Yorkban született, jómódú családba. A Bryn Mawr College hallgatója volt, 1918-ban kémiából évfolyamelsőként diplomázott. A Columbia egyetemre jelentkezett orvostanhallgatónak, az volt az első év, hogy nőket is felvettek. 1922-ben diplomázott, ő volt az első nő, akit a New York Presbyterian Hospital rezidensnek felvett, két év múlva alorvosnak nevezték ki. Sebészi munkája mellett oktatott is, 1951-ben kapta meg professzori kinevezését. 1959-ben írt tanulmánya a hasnyálmirigyrákról a mai napig alapmű.