Orosz Adél balettművész (sz. 1938)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Orosz Adél balettművész (sz. 1938)

március 15, 2018 - 22:35

Az Operaház balettiskolájába, majd  az Állami Balett Intézetbe járt, 1959-től a leningrádi Kirov Színházban tanult. 1954-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, 1957-ben kapta meg magántáncosi kinevezését. A balettirodalom szinte valamennyi főszerepét eltáncolta itthon és külföldön. 1984-1988 között az Operaház balettigazgatója, 1989-től pedig a Táncművészeti Főiskola balettmestere volt. Néhány kitüntetése: Érdemes Művész; Kiváló Művész;  Liszt Ferenc-díj ; Kossuth-díj. Örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2010-ben A tánc világnapján életműdíjat kapott. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gerster Etelka operaénekes (1855–1920)

június 24, 2019 - 21:22

A tanítóképző elvégzése után Bécsben tanult énekelni, ahol 1876-ban egy növendékhangversenyen meghallotta őt Verdi, és meghívta Velencébe a La Fenice színházhoz. A következő évben Londonban debütált, ahol több operában is fellépett. 1878-ban New Yorkban az Academy of Music-ban lépett fel, a korabeli kritikusok a világ vezető énekesei közé sorolták. Gyönyörű szopránja, hibátlan technikája mellett kiemelték átélőképességét is. 1890-ben, nem sokkal lányának születése után visszavonult a színpadtól. 1896-ban Berlinben kezdett tanítani, iskolája hamar világszerte ismert lett.

Natalia Makarova orosz balettáncos, koreográfus (sz. 1940)

november 14, 2018 - 15:37
Kép forrása: American Ballet Theatre (Facebook)

Leningrádban született, 12 éves korában vették fel a helyi nagymúltú balettintézetbe, ahol 1959-ben végzett. A Kirov Balett táncosa lett, brilliáns technikája és karakterformáló tehetsége hamar az elsők közé emelte. 1970-ben a társulat londoni turnéján Angliába emigrált, majd az Egyesült Államokban az American Ballet Theatre vezető táncosa lett. Fellépett a világ valamennyi jelentős színpadán, a klasszikus darabokon kívül a modern balettben is kiemelkedőt alkotott. 1979-ben A Dance Autobiography címmel adta ki emlékiratait.