Mit kíván a női nemzet?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Mit kíván a női nemzet?

március 15, 2018 - 15:48
Legyen béke, szabadság és egyenlőség!

One million rising – Egymilliárd nő ébredése – figyelemfelhívó akció résztvevői a nők elleni erőszak ellen és a női jogokért a Nyugati téren (2014) Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

1. Érdemi nőképviseletet az állami intézményrendszerben!

A jelenlegi, női érdekképviselet ellátására teljességgel alkalmatlan, csak a kormányideológiát fújó feloszlatását! A női jogok magasabb intézményi szintre helyezését: nőjogi minisztérium vagy államtitkárság felállítását, pártérdekek helyett objektív szakmai megfontolások mentén! Ezen intézmény folyamatos és érdemi együttműködését a hazai egyetemeken kutató szakemberekkel és – világnézeti szelektálás nélkül – a női érdekképviseletet ellátó !

2. Az ENSZ nőjogi egyezménye, valamint a kapcsolódó időszakos ajánlások maradéktalan betartását!

Állami tudatosságnövelő kampányt arról, hogy a nők elleni diszkrimináció minden formájának felszámolását célzó mint az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet már évtizedek óta a magyar jogrend része! Az egyezmény pontról pontra történő megvalósítását és az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) időszakos betartását!

3. A nők számának növelését a parlamentben és a kormányban!

Legalább harmincszázalékos, a listákon a cipzárelv mentén működő női kvóta bevezetését!

4. Az isztambuli egyezmény beillesztését a magyar jogrendbe!

Üres szavak helyett eredményeket: a családon belüli és kapcsolati erőszak áldozatai számának évi húsz alá csökkentését a jelenlegi ötvenről! A Magyarország kormánya által évekkel ezelőtt aláírt kihirdetését! Az ezen láthatatlan munkacsoport feloszlatását (ha egyáltalán létezik!), helyette a munkát ténylegesen elvégző és felügyelő, szakmai bizottság azonnali felállítását! E bizottság állami tisztviselőkből és áldozatvédő civil szakértőkből álljon. Tagjainak kiléte és összes ülése nyilvános, összes anyaga az interneten közzétett, munkája minden állampolgár számára átlátható legyen!

5. A nők megbecsülését, emberi jogainak biztosítását munkavállalóként és anyaként is!

Családbarát munkahelyeket, a gyermeket vállaló nők munkajogi helyzetének azonnali rendezését! A valós vagy feltételezett gyermekvállalási tervek ne vonjanak maguk után megbélyegzést sem az állásinterjún, sem a munkavégzés során! Korszerű gyermekmegőrzést, pelenkázó- és szoptatóhelyiségeket minden intézményben! A kisgyermekes anyák (és apák) jelenléte a közintézményekben és a nyilvános terekben természetes és támogatott legyen, a nőket semmiféle diszkrimináció ne érje! Munkahelyi szexuális zaklatás elleni szakmai irányelvek kidolgozását és betartásuk felügyeletét minden intézményben – beleértve a parlamentet is, ahol követeljük a képviselőnőkkel szembeni szexista beszédmód azonnali betiltását és szankcionálását, a házszabály ilyen irányú módosítását!

6. Az állam nagyobb részvételét a nők gondoskodási terheinek csökkentésében!

Az egyenlő otthoni munkamegosztás elősegítéséért az bevezetését! A munkahelyek ne akadályozzák a férfiak otthoni szerepvállalását, legyenek tekintettel a férfiak apaszerepére is! A parlament járjon elöl jó példával, ne kezdődjenek ülések este tíz órakor! A bölcsődei hálózat fejlesztését és bővítését! A gyermeket egyedül nevelő beteg, fogyatékos gyermeket vagy idős, beteg hozzátartozót otthon ápoló (többségben) nők megbecsülését, segítését! Hatékonyabb gyerek- és idősgondozási rendszer kidolgozását, nagyobb állami szerepvállalást! A mint képzettséget igénylő (és nem mint „természetes” női képesség) elismerését! Megfelelő és munkavédelmi intézkedéseket a nők által dominált ápoló, , pedagógiai, valamint szolgáltató jellegű pályákon!

7. A nők reprodukciós jogainak biztosítását!

A menstruációs higiéniai termékek áfamentességét! A fogamzásgátlás jelentős mértékű tb-támogatását, kiterjesztve nemcsak a tablettára, de a hormonmentes megoldásokra, köztük az óvszerre is! Objektív, tényszerű, ideológiamentes szexuális edukációt az iskolákban! Szabad, ingyenes, biztonságos és – az előbbi intézkedésekből következően – kevés ! A szülészeti ellátás korszerűsítését, WHO-ajánlásokkal való harmonizálását, családbaráttá tételét civil szakértők bevonásával! A mesterséges megtermékenyítés tb-támogatását egyedülálló nők számára is!

8. A civilek partnernek tekintését!

A civil szervezetek üldözésének azonnali abbahagyását, az állami feladatot, például áldozatvédelmet ellátó civil szervezetek megfelelő elismerését, állami segítését!

9. Közérdekű plakátkampányokat!

A kormány gyűlölködés és saját pártérdekek helyett minden állampolgár politikai oldaltól független, valódi érdekét szolgáló ügyekben, objektív tények és szakmai megfontolások mentén (családon belüli erőszak vagy gyermekbántalmazás elleni küzdelem, jog- és egészségtudatosság, betegség-, bűncselekmény- és baleset-megelőzés stb.) indítson az adófizetők pénzén plakátkampányokat!

10. Emberi jogokra és erőszakmentességre nevelést!

Emberi jogi képzést, demokráciára, aktív állampolgárságra és önálló, kritikai gondolkodásra nevelést az iskolákban! A családon belüli és kapcsolati erőszak megelőzésének, valamint az erőszakmentes konfliktuskezelésnek a beépítését az oktatásba (akár az erkölcstan tananyagba)! Szakmai program kidolgozását, amelynek segítségével a pedagógusok érdemben tudnak reagálni az egyre fiatalabb gyerekek körében terjedő pornónézés okozta problémákra!

11. Nőket a tankönyvekbe és az általános nemzeti műveltségbe!

Legyen egyértelmű a diákok számára, hogy férfiak és nők közösen alakították a társadalmat és a kultúrát! Külön hangsúlyt a nők jogaiért küzdő történelmi személyekre – világnézeti szelektálás nélkül! –, mint például , , , , , ! A szexista tartalmak eltávolítását a tankönyvekből! Állami megemlékezést a magyar történelem jelentős nőalakjairól, nőegyesületeiről és a női választójogért folytatott hazai küzdelemről, több női utcanév, jelentős nőket ábrázoló köztéri szobrok, valamint magyar nőmúzeum vagy nemzeti női archívum formájában. Utóbbi alapjául szolgálhatna az Országos Széchényi Könyvtárban található (amelyet Benczúrné Boldizsár Kata Piroska 1924-ben ajándékozott az intézménynek); fontosnak tartanánk ennek gondozását, folyamatos bővítését, ismertebbé tételét!

12. Megfelelő szociálpolitikai intézkedéseket!

A és hajléktalan emberek üldözésének és hibáztatásának, a szegénység miatti gyermekelvételeknek, valamint a kényszerülő nők rendőri vegzálásának azonnali abbahagyását! Helyettük a futtatók és emberkereskedők üldözését, a szegénységben és prostitúcióban élők számára hatékony segítség nyújtását, ezen élethelyzetekből való kikerülés érdemi lehetőségének biztosítását!


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a ben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.13.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Várakozó állásponton - A Nőkért Egyesület közleménye

szeptember 04, 2014 - 17:16

A Class FM szerkesztősége az egyesületi levelezési címünkre is elküldte mai . Üdvözöljük a lépést, ahogyan a dokumentumban említett egyhónapos erőszakellenes kampány szándékát is.

Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy a tervezett kampány a nőszervezetek és áldozatvédő szervezetek (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, NANE, PATENT, Stop Férfierőszak, Keret Koalíció) bevonásával, velük egyeztetve, szakvéleményüket figyelembe véve történjen.

A nemi erőszak nem vicces - a Nőkért Egyesület és a csatlakozó szervezetek sajtónyilatkozata

szeptember 03, 2014 - 18:47

Alulírott szervezetek felháborodva értesültünk az ELTE TÓK fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszakról, és ennek kapcsán arról, hogy az esetet bagatellizálták, és kedélyes-humoros, nagy nevetésekkel tarkított beszélgetést fűztek fel rá.

Az első Schwimmer-szoba Magyarországon - beszámoló a megnyitóról, képgalériával

június 09, 2012 - 10:11
Retek Erika és Antoni Rita (KATTINTS A KÉPRE a galéria megtekintéséhez!)

„le akarjuk rombolni azt a szörnyű hazugságot, amely az emberiség felénél a tudást: szégyennek, bűnnek, a legveszedelmesebb tudatlanságot: ártatlanságnak, a szellemi sötétséget: nőies bájnak, a természetellenesen megkínzott és elkorcsosított testet: szépnek, a társadalom iránti érdeklődést modern hóbortnak nevezi.” ( 1907)