Hajnal Anna költő, író, fordító (1907–1977) 

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Hajnal Anna költő, író, fordító (1907–1977) 

február 01, 2018 - 14:05

A Nyugat harmadik nemzedékének jelentős alakja Gyepűfüzesen született. 1926-ban költözött Budapestre, angoltanításból tartotta fenn magát. Első versei az Álláspont és a Pásztortűz című lapokban jelentek meg. 1933-ban közölte először versét a Nyugat, attól kezdve állandó szerzője is lett. Első önálló kötete 1933-ban jelent meg Ébredj fel bennem, álom címmel. Egyik alapítója volt a Tóth Árpád Társaságnak, az összejöveteleket lakásán tartották, a tagok kortárs költők, írók, festők, tudósok voltak. Versek mellett elbeszéléseket is publikált és főleg angol klasszikusokat fordított.

Néhány munkája:

  • Himnuszok és énekek;
  • Óriások százada;
  • Utószó az ifjúsághoz;
  • Esők, szelek, csillagok;
  • Szertelen nyár;
  • Parti város;
  • Időjárás jelentés hajóknak;
  • Az elefántról meg a fánkról;
  • Alkonyfény. 

 

Hajnal Anna: Tiszta tiszta tiszta

Már tudják, a földbe kerülnek,
négy deszka, riadtan fehérek,
szög nélkül, kulcsolva az ékek
mint ujjak egymásba feszülnek,
fedéltelen, nyitva a ház még
ez a dísztelen, ez a gyarló,
nincs rajta ablak se ajtó
padlóra kerül a vendég.

majd azt is kihuzzák alóla,
jaj, kezdjünk a síratóba
jaj, készülnek öltöztetésre,
jaj kötik majd csipkefehérbe,
jaj készek, megvarrva a gyolcsok
hol a szálra csomót sose kötnek,
ruhája könnyebben kibomlik
mikor oda omlik a rögnek,
hogy hozzáférhessen boldog
hűs mátkacsókja a földnek,

jaj készítve a kádak, a csöbrök,
mind fából a magas vödrök,
mind fából a pántok a dongák
szent vizek duzzasztják, mossák,
jaj sosem száradó csöbrök
jaj, örökké csillog és öblög
édeni víz varázsa,
jaj kezdjünk a siratásba,
jaj felmagasztalásra
a fürdetés asztalára
felteszik kétfelől fogva
ketten váll alatt fogva,
karját is támasszad fogva
- ne csüngjön szép keze szobra -
ketten térd alatt fogva
- jaj lába viaszszobra -
bokáját is támasszad fogva
jaj arany fejét fogjad
jaj holló fürtök omolnak!
Mérőkéket készítsétek
szentelt kádba merítsétek
hadd öntözzük szent vizekkel
ki most messzi útra kel:

jaj asszony színaranyból
föld alá mégy ragyogni,
jaj mécses színaranyból
olajad elszivárog,
jaj lámpa színaranyból
így kell majd kialudnod.

Szép orcáid én húgocskám
aranyláncok közt ragyognak
halántékodról a gyöngysor
ezüst csillogással árad
szemeid mint kisgalambok
patakvízbe mikor néznek
mikor tejben megfürödtek
ducok peremére ülnek

jaj színezüst tükröt már hiába tartanál örökre elsápadt arca elé
jaj lehellet nem futja, fátyol nem borítja, tisztán mutatja a szépet akárha csak élne

Halovány tengeri kagyló
füled márvány tekervénye
csiszolt jáspis fülönfüggő
hadd díszítse sápadásod

Elefántcsont nyelű fésű
utoljára szántja fürtöd
nosza nárdussal behintsük
mirrha gőzével kerítsük.

jaj mosdatnak megszentelt vizekkel, könnyekkel áztatnak, énekkel dicsérnak téged,
jaj liliom kenettel, fűszeres borokkal, illattal fürösztenek, locsolnak téged

két karod topázba foglalt
ékes sárga aranyhenger
elefántcsontból az ujjak
kék zafírokkal kirakva,
színezüstből van az olló
rózsa körmöd igazítani
elefántcsontból a ráspoly
hadd ragyogjon simasága

jaj ujjad már nem emel rubintbor serleget, jaj örökre beteltél, szomjúság, már sose epeszti ajkad,
jaj párducok hegye sem, oroszlán barlangja sem ijeszt
soha már, kardvas nem rémít el, rontás már nem foghat rajtad

elefántcsont nyakad tornya
Libánusról messze nézhet
alján liliom mezőben
két gidácska legelészget,
mikor meghűsűlt a nappal
felszívódnak az árnyékok
kerti illatot lehelnek
gránátalmás dombvidékek

jaj most aztán igazán elzárt kert ciprusok, nárdusok pomagranát fák hiába virulnak
jaj eljött az északi szél, ráfújt a diófás kertre, a dérütött gyümölcsök zökkenve koppanva lehulltak

mesteri kezeknek míve
csípőd kösöntyű hajlása
mint a szegfűs nyári rété
keneteid illatárja,
liliommal megkerített
hasad arany búzaasztag
köldököd arany kis csésze
nárdus illatokkal gazdag

jaj megkennek utolsó kenettel, idegen kezek is, idegen szemek is, 
ámulva járnak rajtad!
jaj mit csak a szerelem tudhatna, titkaid meztelen kitárva, kezed
már leplet nem ragadhat, nem mozdul tiltani ajkad

óh mely ékes szobor járt itt!
Jeruzsálem arany lánya
föld alá merül ragyogni
lába felül aranylámpa:
száraid magasba nyúlók
párja márványoszlopoknak
elefántcsont kis bokáid
színarany talpon nyugosznak!
fejed felől aranylámpás
hét-hét ágán aranytányér
olajában hét kis gyűrűn
sirató mécs hét kis láng ég

Jaj aranyos sarudban nem lépdelsz felém már, pázsit
már nem suhog, kavicsos út többé nem hersen alattad, hiába várok,
jaj egyedül bolyongok sírok te éretted hajnalig harmatban járok

Jaj sírni sírni mit érhet?
készítjük az öröklétnek,
túl életen viruláson
túl bánaton elmúláson
már:

"Tiszta tiszta tiszta!"

tiszta már, nem halandó
nem bűnös nem esendő
örök már, nem mulandó
jaj végső magasztalásra
öltöztetés asztalára
emelik kétfelől fogva
fektetik tiszta gyolcsra
emelik kétfelől fogva
egyik kéz váll alatt fogva
karját behajlítva fogva
ne csüngjön szép keze szobra

másik kéz fejét emelve
homorú tenyérrel fogva
ketten térd alatt fogva
jaj lába viaszszobra -
bokáját is támasszad fogva.

Mit jámbor asszonyok varrtak
ráadjuk a végső inget,
kik láttuk pőreségét
majd épp így látnak minket.
Mert ő itt előttünk haladva
megjárta utunk végét,
fedjük be kegyelemmel
a vég kegyetlenségét,
ragyog az ingen a csipke
ragyog a ruhán a csipke
még egyszer feldíszítse
te jobb karját emeljed,
jobb ujját rácsúsztassad,
jobb karját már lehajtsad
- csuklón ragyog a csipke -
fordítsd a jobb oldalára
most bal karját emeljed
bal ujját rácsúsztassad,
balkarját oldalára
elsimítva lehajtsad
- csuklón ragyog a csipke -
fektetve fordítsad lágyan
hadd csússzon az ing alája
inget ruhát lesimítsál
- csuklón ragyog a csipke -
övét alája csúsztasd
egyszer hajtsad köréje
- övén ragyog a csipke -
csomóba tilos kötni 
kössünk kötényt elébe
csipkés asszonyi dísznek,
Főkötőt arany fejére
fürtöt rejtő csipkés fodrot
arcára árnyék boruljon
romlását szem már ne lássa,
lábát nem tudja emelni
tenyeredbe vedd bokáját,
áldott szent kezek kötötték
fehér harisnyáját húzd rá,
őt lábujja rózsakörmű
halovány viaszból öntve
karcsú boka hosszú lábszár,
térdére is hadd simuljon
gyönge burka utoljára.

Hát emeljük ketten-ketten
gyöngédeden emeljük
gyolccsal kibélelt házba
szent földdel teli párnán
méltóan elhelyezzük.
Cserepet két szemére,
mit látott, már ne lássa,
ajkára is, lezárjuk,
pecsét a hallgatásra,
favillát két kezébe
végső feltámadásra
könnyebben tápászkodjék
az angyaltrombitára.
Leplét fejére hajtjuk
lábát is betakarjuk
jobbról fölébe hajtsuk
balról is rája hajtsuk
most elbúcsúzzunk tőle:
többé már nem láthatjuk.

Jaj apja nincs anyja nincs előre mentek a kanyargós úton
[a fordulón túlról a mécsük már rég nem világol

jaj húgai öccse te hol vagytok? ispiláng réteken jártatok
[együtten, mi marad, mi marad a zöld ragyogásból?

Jaj mindenki elmarad! bátor friss bokáik remegve
[megdőlnek dehogyis indulnak rettegett úton utána!

Jaj nem kérdi szívem hogy mennél-e? ostorként
[pattogva hajszol utána szűk barlangos úton a kietlen tájra.

Jaj tántorgok utána, lehet-e? nem lehet? epedek,
[száradok, árnyát sem látom jaj ki lehet fáradtabb nálam?

Jaj botladoz lelkem, a félelem gödrei elnyelnek,
[remegek, sötétben sziszegő szelek közt tapogat lábam.

Halálnál a szeretett erősebb.
Sírnál buzgó szerelem keményebb.
Lángja tűz, az Úrnak tüzes lángja.
Nagy vizek e lángot el nem oltják.
Felhozott az Úr a pusztaságból.
Halál pólyáit lehányta rólad.
Szólott: kelj fel! s elindultál hozzám,
tett szívemre mint piros pecsétet,
tett karomra mint piros pecsétet.
Almafánk alatt pihenj szerelmem,
támaszkodjon hozzám gyenge vállad.
Felkelvén a szőlőkbe kimenjünk;
lássuk meg ha fakad-e a szőlő,
ha kinyílott a szőlő virágja?
gránátalmák kinyíltak az éjjel,
szerelmimet ottan közlöm véled,
illatoznak már a mandragórák,
ajtónk előtt várnak drágalátos
ó és új gyümölcsök, én szerelmem
mindet én tenéked megtartottam.
/1969 ?/ 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Takács Zsuzsa költő, műfordító (sz. 1938)

november 14, 2018 - 18:54
Takács Zsuzsa dedikál az Ünnepi Könyvhéten (Fotó: Vadas Róbert)

Az ELTE spanyol-olasz szakán végzett 1963-ban, majd Havannában egyetemi lektorként dolgozott. 1964 és 2002 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen spanyol társadalomtudományi szaknyelvet tanított. Elsősorban spanyol, olasz, katalán, portugál és angol költőket fordít. Első verseskötete, a Némajáték, 1970-ben jelent meg a Szépirodalmi kiadónál. Számtalan hazai és külföldi díjat kapott, 2003-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője kitüntetést nyerte el.

Egyik lánya Lengyel Anna műfordító, dramaturg. 

Néhány kötete:

Urr Ida költő, orvos (1904–1989)

november 12, 2018 - 20:29
Urr Ida, költő

Kassán született, ott érettségizett, orvosi diplomát a budapesti egyetemen szerzett. Még egyetemi hallgató, amikor megjelenik első verseskötete. Kassán kezd praktizálni, a harmincas években Budapesten kap állást, komoly figyelmet szentelt a szociális kérdéseknek. A második világháború alatt a Svéd Vöröskereszt orvosa, zsidókat bújtat, sok ember életét menti meg. A háború után belgyógyász főorvos, a Magyar Gerontológiai Társaság tagja. Irodalmi munkásságát sem adta fel, több kötete jelent meg. A Yad Vashem 1989-ben a Világ Igaza címmel jutalmazta embermentő tevékenységéért.

„A zseniális poétalány”: Erdős Renée

december 29, 2019 - 19:31

Ehrental Regina néven született 1878. május 7-én a csallóközi Érseklélen szegény ortodox zsidó szülők hetedik gyermekeként. A család hamarosan Győrszigetre költözött, de iskolába ott sem járatták. A lánygyermekekkel egy idős bencés pap foglalkozott, aki felfedezte Regina rendkívüli intelligenciáját. Franciára, németre, irodalomra tanította és egy Újszövetséget ajándékozott neki. A lány már korábban elidegenedett a családi vallástól - a héber nyelvű esti imákból egy szót sem értett – és onnantól kezdve, öngyűlölettől sem mentesen, egész életében a két vallási tradíció közt őrlődött.